A hihetetlen tökéletesség

Ki áll a világ epicentrumában, ki a reneszánsz embereszmény megtestesítője?

Filc Kálmán azt hitte, hittérítő a pasas, úgy élére volt vasalva. Vagy hamis aranyórákat árul, és mindjárt előrántja csillivilli mintakollekcióját? Az ürge beszélt-beszélt, és ekkor esett le, hogy csak ki van hangosítva. Kálmán hiába kereste a gombot, amellyel vissza lehetne tekerni a hangerőből. Meg persze élvezte is a műsorszámot.

– Hihetetlen, hogy ma is tökéletes leszek! Belenézek a tükörbe, és azt mondom: Károly, csak nem mondod, hogy ma is tökéletes leszel?

Mire Károly felém bök a tükörből: „Már miért lenne hihetetlen, hogy ma is tökéletes leszek, ha az voltam tegnap is meg előtte is. Kizárt, hogy ne legyek tökéletes, ez már szinte fáj. Néha ott térdelek saját lábam előtt, és imára kulcsolt kézzel könyörgök, hogy legalább öt percig ne legyek már tökéletes. Ám sajgó szívvel kell nemet mondanom önmagamnak. A tökéletesség kötelez. Aki egy szintet elért, többé nem mehet le kutyába. Szegény, szomorú barátom, öröklakást vettél a tutiba! Bírd el a terhet, ha tudod ”

Fogmosás közben mormolom: „Hogy ön mindig biztos lehessen a kimagasló tisztító hatásban!” Arcbőröm szeszélyes domborzatával állítja új kihívások elé flexibilis fejű borotvámat, amely formatervezett pengevezetésének hála akadálymentesen siklik végig államon.

Faromon bársonyosan izgalmas tapadás jelzi, hogy a provokatívan szexi alsónadrág hipp-hopp helyére került, csuklómon máris csattan a rohanó időt biztos pontként percekre, másodpercekre szabdaló márkás karórám, melynek láttán bármely modern nő szívizomzata kéjesen borzong. „Formabontó megjelenés a jövő sármosan elegáns férfijáért” – suttogják elhalóan a fülembe, ha arra kerül a sor. Ám ez a vágyva vágyott perc még messze, tilos a reklám végére tekerni.

Ki áll a világ epicentrumában, ki a reneszánsz embereszmény megtestesítője? Naná, majd az a göthös szomszéd! Megérdemlem, hogy pikáns zenei aláfestéssel „utolérhetetlenül aromagazdag tápérték kényeztethesse ízlelőbimbóimat”.

Örömmel fogyasztom el a Kovács Béla gazda gondoskodásának betudhatóan egy parajpusztai tanyán boldog csirkeként cseperedett Lilike mellehúsát. Neve is van a kicsi drágának, ez komoly kapcsolat, EU-szabványos altatóinjekcióval szenderedett jobblétre, majd pont a tányéromba röppent. „Hogy a feltartóztathatatlan résbe férkőzés távolítsa el maradéktalanul az ön foszlányos tápláléktömedékeit!” – fohászkodom, művészien esztergált fogpiszkálóval távolítva el Lilike cafatkáit ragyogó fogsoromból.

„Hogy a bámulatra méltó körömkaristolás enyhítse az ön felhámjának irritációját!” – vakarom meg fülemet, mielőtt saját kezembe venném sorsom irányítását. Enyhén megremegő orrcimpával illatolom a reggel frissítő illatát jelentő kávémat, míg Nzunga Mombubwe és Lgombo Nekwombomo, a két megbecsült, jó egészségnek örvendő ültetvényi munkás széles mosollyal int felém egy új nap kezdetén. Bölcs bennszülöttarcuk ráncaiból szinte sugárzik Afrika aranyló bölcsessége. Minden új nap egy új kezdet, jut eszembe az elképesztően eredeti gondolat.

„Hogy a kétségbevonhatatlan metszőélesség redukálja az ön szaruszövetének szünetlen burjánzását!” – rikkantom körmömet vágva, mert hát a legnagyobbak is küszködnek efféle kicsinyes kényszerekkel. Ha nő a körmöm, az annak jele, hogy élek. Márpedig ha élek, akkor minden pillanat egy újabb pillanat kapuja. Szédítő örvény az élet, mesés lehetőségek minden négyzetcentiméteren!

Életem szüntelen rohanás, a napok újabb és újabb próbatételek elé állítanak. Ezért fontos számomra a biztonságos kötődés. Most például a cipőmet kötöm be, és gyöngéden suttogom: „Hogy a felülmúlhatatlan kötőszilárdság legyen önnel örökkön!”

Lépteim koppannak a lépcsőház kövén, nap vakít a kamerába, lám, milyen jelentőségteljes életet élek, kibírhatatlanul szép a létezés, ha értelmes tranzakciókkal töltjük ki. Fodormenta-pasztillát passzolok a szájamba, mosolyom elvarázsolja a szembejövőket. Ezüstös dércsipke futja be szempillájukat, sapkájuk peremét, és egészséges pír ül az arcukra, úgy haladnak tovább, mint egy karácsonyi képeslap figurái.

Kabátom a fogasra röppen, sálam libbenve követi, kesztyűim mókásan csusszannak a bolyhos zsebekbe, én pedig fejemre biggyesztem a profi head-setet, és körbepördülök forgószékemen. Minden idegszálammal a munkámra koncentrálok, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy nap nap után ilyen változatos, embercentrikus feladatok várják. Dallamosan, érzékien búgom a kagylóba: „Az ön hívása roppant fontos a számunkra. Tájékoztatom, hogy beszélgetésünk rögzítésre kerül. Miben segíthetek?”