Egy piros cipő bokafogós, amilyet szeretek azt hiszem, pont ilyet láttam a Deichmannban, húsz százalékkal leértékelve hétezerről hogy az mennyi, nem most fogom kiszámolni jé, egy városi betonhangya ritka jószág ez itt, társait hamar agyonnyomják a piroshoz hasonló cipők vagy bármilyenek
összevissza beszélek már, ez rémes mennyien állnak a megállóban végül is csúcsidő van, öt óra azt a rózsaszínes-kékes fagylaltot én is nyalnám a gyerek bezzeg a felét lecsöpögteti magára hé, anyuka, figyeljen már a gyerekére!, tiszta maszat az egész, aztán majd így csimpaszkodik a kurva korlátba
na végre, igen, itt vagyok nem ittam én egy kortyot sem, bevásárolni mentem a gyerekeknek a ruhám szakadt, mert csak leugrottam a sarokra, értsd már meg lehet, nem is hallja, amit mondok? végül is mindegy, nagy kerek, barna szemével csak mered, érzem a keserű, nap végi leheletét az arcomon ne menj el, légy szíves!
sosem figyeltem még meg, milyen kecsesen tud besuhanni a villamos kattognak a kis tekervények, szép sorjában, hajtja őket, mindet ugyanúgy a fékezőhangot mindig is imádtam azt most nem hallom
jaj, lányok, legalább kicsit arrébb mehetnétek, a vesétekig belátok erre most nincs szükségem nem vagyok én nőgyógyász, hogy ezt nézzem úgy egy kicsit még előrébb azaz, menjetek csak át a zebrán
egy nagy láb, egy cigicsikk eltaposva egy műanyag zacskó hömpölyög előttem vagy mellettem vagy tulajdonképpen milyen irányban is?
lassan jó lenne, ha valaki felszedne innen fogalmam nincs, mióta fekhetek itt.
