Buzánszkynak még nehezére esik a beszéd

Buzánszky Jenő egy-egy falatot már elfogyaszt és időnként iszik néhány kortyot az ágya mellé készített fröccsből.

TK
2014. 12. 30. 17:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fia, ifj. Buzánszky Jenő kedden arról számolt be a FourFourTwo.hu-nak, hogy édesapját már nem az intenzív osztályon, hanem a belgyógyászati osztályon kezelik. Hozzátette: a legendás játékos szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó, az ünnepek alatt napokon át jobbára csak aludt, hétfőn azonban, amikor az intenzív osztályról a belgyógyászatra költöztették, a korábbiakhoz képest kimondottan jó hangulatban volt. A portál beszámolója szerint az olimpiai bajnok sportembernek továbbra is nehezére esik a beszéd, mivel a lélegeztetőgép megviselte a torkát, ám egyre többet próbál kommunikálni. Fia elmondta, apja egy-egy falatot már elfogyaszt és időnként iszik néhány kortyot az ágya mellé készített fröccsből.

A 89 éves Buzánszky Jenő az Aranycsapat alapembere volt, így játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, amelyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.