U20-as foci-vb: váratlant húzott az MLSZ

A magyar válogatott New Plymouth városában játssza csoportmeccseit.

TK
2015. 03. 16. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MLSZ honlapjának hétfői közleménye szerint Mészöly Géza decemberi távozását követően az edzőképzés igazgatója, Szalai László vette át a gárda felkészítését, ám utóbbi már akkor jelezte, ez jelentős többletfeladatot jelent számára és kockázatot hordoz a két feladat egyidejű ellátása. Ezzel együtt az MLSZ vezetésének kérésére, Szalai László kezdte meg a csapat felkészítését azzal, hogy az érintettek minél előbb végleges és megnyugtató megoldást keresnek.

A magyar válogatott New Plymouth városában játssza csoportmeccseit, elsőként június 1-jén a Koreai Köztársaság ellen, majd három nappal később Brazíliával, végül június 7-én Afrika bajnokával.

Az MLSZ honlapja arról is beszámolt, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Mihalecz Istvánnal, az U16-os válogatott szövetségi edzőjével, mivel utóbbi, illetve Bernd Storck úgy ítélte meg, hogy kettejük szakmai filozófiája oly mértékben eltérő, ami nem teszi lehetővé a hosszú távú, hatékony közös munkát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.