Magas rangú FIFA-vezetőket tartóztattak le Zürichben

150 millió dollár értékben fogadhattak el kenőpénzt. A FIFA szerint Blatter nem érintett. A vb-helyszínek nem változnak.

2015. 05. 27. 6:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Walter De Gregoriót, a FIFA kommunikációs igazgatóját délelőtt 11 óta faggatták az újságírók a zürichi sajtóteremben.

„Még nem emeltek vádat ellenük, egyelőre letartóztatásban vannak, így természetesen nem is szavazhatnak a kongresszuson. Az ártatlanság vélelme megilleti őket, addig senki sem mondhat ítéletet felettük” – zárta rövbidre a sajtótájékoztatót a kommunikációs vezető. Végezetül hozzátette, hogy egy 5 órával ezelőtti eseményről beszélünk, egyelőre a FIFA is próbálja összegyűjteni az információkat. „Türelmet kérünk”.

Walter De Gregorió elmondta, reggel 7 körül kapta a hívást, hogy letartóztatták a FIFA vezetőit.

Az elnök programja nem változik, elutazik Kanadába, hogy részt vegyen a női világbajnokságon, ami június 6-án kezdődik.

Hogy mire koncentrál most Sepp Blatter? A néhány nap múlva kezdődő kongresszusra. Még egyszer: Blatter úr nem érintett személyesen a botrányban – válaszolta a kommunikációs vezető egy kérdésre. Válaszaiból kitűnik, hogy Sepp Blatter nem fog lemondani.

„Nem tudom hány ember nyomozott, lett letartóztatva. A két következő vb ott lesz, ahol azokat kihirdették, Katarban és Oroszországban” – rögzítette. Hozzátette, a FIFA megbecsültségének nem tesz jót, ami történt, de az biztos, hogy megtisztuláshoz vezethet a szövetségen belül.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a 2 nap múlva kezdődő FIFA-kongresszust elhalasztják-e az őrizetbe vételek miatt.

A svájci ügyészség szerint az érintettek állítólag az 1990-es évektől több mint 150 millió dollár értékben fogadtak el kenőpénzt sporttal foglalkozó média- és értékesítési cégektől, amelyek cserébe megkapták különböző egyesült államokbeli és latin-amerikai tornák média- és értékesítési jogait.

Ha a szerdai kihallgatáson a nap folyamán megnevezendő gyanúsítottak beleegyeznek a kiadatásba, azonnal átadhatják őket az amerikai hatóságoknak. Ellenkező esetben kiadatási kérvényre lesz szükség. A tengerentúlon csalással, zsarolással és pénzmosással is gyanúsítják őket.

A The New York Times szerint a letartóztatottak között található a FIFA végrehajtó bizottságának két alelnöke, a kajmán-szigeteki Jeffrey Webb és az uruguayi Eugenio Figueredo – utóbbi a közelmúltig a dél-amerikai labdarúgó-szövetség elnöke volt –, valamint egy korábbi alelnök, a Trinidad és Tobagó-i Jack Warner, a CONCACAF korábbi nagy hatalmú elnök. Továbbá szerepel még a listán José Maria Marin, a Brazil Labdarúgó-szövetség nemrégiben lemondott elnöke, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség elnöki tisztét  korábban szintén betöltő paraguayi Nicolás Léoz, továbbá Eduardo Li, Julio Rocha, Costas Takkas és Rafael Esquivel.

Az amerikai lap arról számolt be, hogy a zürichi Baur au Lac luxusszállodában, ahol a kongresszusra gyülekeznek a FIFA vezetői, szerda reggel egy tucatnál több civil ruhás rendőr jelent meg: a recepcióban elkérték több szállodai szoba kulcsát, majd felmentek az emeletre, és elvezették a gyanúsítottakat.

Joseph Blatter készül újabb elnökségére

Walter de Gregorio, a FIFA szóvivője még reggel közölte, hogy Joseph Blatter FIFA-elnök nincs az érintettek között. A FIFA egyelőre annyit tett közzé, hogy csak a sajtóból értesült az esetről, és később reagál a hírre. A pénteki FIFA-elnökválasztáson az ötödik ciklusára készülő Blatter egyetlen kihívója Ali bin al-Husszein jordán herceg lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.