Fél óra alatt véget ért a magyar–litván

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A debreceni mérkőzés a finnek elleni Eb-selejtező főpróbája volt. A 30. percig tartott a gólfesztivál, aztán leálltunk.

2015. 06. 05. 16:05

Király Gábor az utolsó percekben még bemutatott néhány dolgot a gólvonalon, ami mosolyra fakasztotta a vele egykorú kapitányt...

A mérkőzés után Dárdai futóedzésre küldte a játékosokat, akikre két nap pihenő vár most, aztán kell majd jelentkezniük, hogy felkészüljenek a szombati helsinki mérkőzésre. Az nem lesz ilyen egyszerű, ámde nyerni ott lesz sokkal fontosabb.

A mérkőzés részletes lefolyását – a cserékkel – alább tekinthetik meg.

II. FÉLIDŐ

90. perc: Egyetlen perc a ráadás, a litvánok még erőlködnek egy becsületgólért.

89. perc: Szolnoki jobbos beívelésébe belepiszkálnak, távolabb Tőzsér veszi mellre, majd rúg ballal mellé, nem túl erősen.

88. perc: És megint Király mondja be egy védőjének, hogy maradjon, ahol van. Mit ad ég, éppen oda érkezik a litván beadás. Dárdai tovább mosolyog

86. perc: Király rendezgeti a csapatot egy litván szabadrúgásnál. „Kipattanóra jössz!” – üvölti el kétszer, majd kiüti a labdát a távoli szabad után. Dárdai még mindig mosolyog vele egyidős cimboráján.

85. perc: A nézők egy része fütyülni kezd, nem egy félidőért fizettek.

84. perc: Ez a Király Gábor azért fantasztikus! Leandro könnyelmű labdaeladása után bemutatja a cseh bírónak, hogy kezeztek a litvánok, majd véd egy hatalmasat a rövid saroknál. Dárdai mosolyog.

83. perc: Litván szöglet: ebből sem alakul ki komolyabb baj.

82. perc: Dzsudzsák beadja, visszapattintják rá, kirúgás.

81. perc: Németh Krisztián nagyon agilisan osztogat.

79. perc: Szalai, Németh a labda útja, utóbbi a leshatáron lép ki, gólhelyzetét a cseh játékvezető megsemmisíti.

78. perc: Varga Roland csen labdát, nyargal vele, de nem bírják a társak lekövetni. Kár.

77. perc: A litvánok is meghúzták a hatodik cserét. Aztán rúghatnak is egy szögletet. Királyé.

74. perc: Tőzsérék csennek labdát, kiteszi balra a gólhelyzetben kilépő Szalainak, aki böszmén készülődik lövéshez, így leszedik a lábáról a labdát.

73. perc: Túlságosan nagy lazaság van most a magyar válogatottban, kihasználhatnák az alkalmat, hogy együtt vannak a pályán

69. perc: Varga Rolandot átesernyőzik, majd Németh Krisztián bátorkodik egy lövéssel előhozakodni távolról.

66. perc: Varga Roland és Németh Krisztián dinamikus összjátéka után a kansasi légiós lazázta el centerben.

65. perc: Varga próbálja átverni a litván balhátvédet, egy bedobásra jók vagyunk.

63. perc: Szolnoki pattint rá egy megszerzett labdát ellenfelére nagy rutinnal.

62. perc: Tragikusan elrontanak egy dupla zicceres helyzetet a litvánok. Kihozva a labdát Szalai Ádámot semmisítik meg.

61. perc: Dzsudzsák sokadik hosszú beemelése. Persze a középen érkezők egy kupacban várták a passzt, volt helyezkedési hiba

60. perc: Nagyon leült a meccs.

59. perc: Dzsudzsák balról betekeri, kifejelik, dobunk.

58. perc: Slivka váltja a litvánok legügyesebbjét, Sirgedast. Jó.

54. perc: Varga Roland egy kicsit Németh mögé teszi a labdát, Németh pedig nem hajlandó mozdulni érte

53. perc: Dzsudzsák akciózik, Németh lesen.

52. perc: 5218-an jöttek ki a Nagyerdei Stadionba, ha tehát az MLSZ igazat mondott tegnap, akkor sem Budapesten nem vett senki jegyet csütörtök óta, sem 700 jegytulajdonos nem tette tiszteletét

50. perc: Szalait golyózzák ki a jobb szélen.

49. perc: Tőzsér kanyarítja ki az előre induló Leandrónak. A bíró megvárja, míg Leandro jól kifutja magát, majd befújja a lest.

47. perc: Vegyük számba a magyar cseréket: Király tehát Dibuszt váltja, Fiola helyett Szélesi Zoltán, Forró helyett Leandro de Almeida, Stieber helyett Varga Roland, Priskin helyett Németh Krisztián, Nikolics helyett pedig Szalai Ádám folytatja.

46. perc: Király Gábor véd a második félidőben, és Dárdai Pál a további öt cserelehetőségét is már a szünetben kihasználja. A litvánok kezdik a játékrészt. Kettőt a litvánok is cseréltek.

Nos, összegezzünk egy félidő után! A 10. percben egy magyar védelmi hibát Cesnauskis nem tudott kihasználni, így hiába volt 6-7 méterre Dibusz Dénes kapujától ziccerben, a Fradi hálóőrének nem kellett elővennie a reflexeit. Ezt követően viszont magához ragadta a kezdeményezést a magyar csapat: a 13. percben még védőjébe püfölt Stieber Zoltán egy szélről érkező labdát, két perccel később aztán már kicsit higgadtabban kezelte a felé tántorgó labdát, egész pontosan a jobb felső sarokba rúgta azt (1–0). Több sem kellett Dzsudzsák Balázsnak, aki megérezte a vérszagot, és egy baloldali egyéni akciójából kihozott szabadrúgást 32 méterről irgalmatlanul bevarrta (2–0)! Dárdai Pál kapitány fantasztikus gyermeki vigyora kísérte az eseményeket. A 29. percben aztán ugyanő játszott össze Nikolics Nemanjával, utóbbi pedig 20 méterre észrevette, hogy kint áll Klevinskas, akit álomszerűen emelt át (3–0). A Dárdai-féle letámadó taktika is eredményezett még egy gólt, méghozzá egy perccel később: Dzsudzsák agressziójának Priskin Tamás volt a legfőbb nyertese, szemtől szemben állt a kapussal, így kellett betalálnia (4–0). Jöhetnek a cserék és az újabb gólok!

I. félidő

45. perc: A negyedik játékvezető bemutatja a 0-s, 1-es cserét. Természetesen azt a gombot akarta megnyomni a táblán, ami alapján egy perc a hosszabbítás. Sirgedas közben majdnem betalál, a cseh bíró viszont lefújja az első félidőt.

44. perc: Bele a sorfalba

43. perc: Forró Gyula villámléptekkel zár vissza, és elegánsan szabadít fel. Kevéssel később Tőzsér feleslegesen szabálytalankodik sárga lapot érően. Litván szabadrúgás.

42. perc: Zsinóron rúgják a szögleteket a litvánok. A stuttgarti Sirgedasé megint a lehetőség. És megint

40. perc: Jobbról jönnek a vendégek, Fiola ment kétszer is. Veszély volt ez a javából.

39. perc: Priskin labdát szerez, hátrasarkaz, járatjuk, míg el nem adjuk. Fiola visszatért. Arca véres, turbánja nagyon szép.

37. perc: Újabb litván szöglet után egymást akadályozzák a gólszerzésben. Meleg helyzet volt!

36. perc: Fiola turbánt kapott.

35. perc: Fiola Attila vérzik a földön, Priskin könyökölte le, amikor felugrott.

34. perc: Forró Gyula hoz össze egy szabadot, ami után szögletre mentünk, azt Priskin fejeli ki. Újabb szöglet.

32. perc: Kósza litván kapáslövés. Azért éledeznek.

30. perc: Itt is a következő, Dzsudzsák elszedi a litvánoktól a labdát, Priskin ajtó-ablak helyzetben berúgja a negyediket. 4–0!

29. perc: Nikolics–Dzsudzsák összjáték, előbbi rettentő távolról, okosan ráemeli 20-ról a labdát, ami szemet gyönyörködtetően hullik a kapuba. Már 3–0!

27. perc: Nikolics a partjelzővel ütközik – mókás jelenet.

26. perc: Szolnoki Roland ugratja ki nagyon hosszan Stiebert, nincs esélye bent tartani a labdát.

24. perc: Nikolicsot billentik ki gólhelyzetben, de nem kellett volna elesnie talán. Gólhelyzet lehetett volna, de ne legyünk telhetetlenek. Hátul Forró már ügyesen szerel, egy sárga mezesen keresztül rúgatja ki a labdát.

23. perc: Nikolics balszélsőként avatkozik játékba. Összehozunk egy lest sajnos, ígéretes támadás végén.

22. perc: A tragikusan bizonytalan litván védők között Priskin okoz zavart, labdát szerzünk.

20. perc: A játékvezető hátrébb viteti a labdát, 32 méterről Dzsudzsák rátűzi, iszonyú nagy gól!!! 2–0 ide! Emlékezhetünk rá, öt éve nagyon hasonló szabadrúgásgólt lőtt második találatként Dzsudzsák Balázs Litvániának.

19. perc: Dzsudzsák bekanyarodik a szélről, majd 28 méterre a kaputól szabadot harcol ki.

18. perc: Nyugodt passzolgatás magyar oldalon. Nikolicsra tehénkednek rá, szabadrúgás.

15. perc: Amit bedobásra váltunk. Jó is a kombináció, és bár megkaparinthatnák a litvánok, Stieber csap le a labdára a büntetőterületen belül, és kilövi a jobb felsőt. 1–0 ide!

14. perc: Magyar szöglet.

13. perc: Egy villámgyors magyar akció végén a középen érkező Stieber elé kerül a labda, a Hamburg játékosa elkapkodja a büntetőterületen kívül. A védőbe lő.

12. perc: Dzsudzsák veszi le Stieber 40 méteres passzát, de rosszul.

11. perc: Stieber terelgeti a labdát előrefelé, majd félti a lábát, ezért elveszik tőle a játékszert.

10. perc: Cesnauskist talál gólhelyzetben egy magyar védelmi hiba – elvéti a csatár.

9. perc: Nikolics lesen kap egy elég szép passzt hátulról.

8. perc: Priskint döngölik földbe. Nem nagyon focis kinézetű a mérkőzés egyelőre.

7. perc: Litván szöglet jön. Nikolics fejeli ki, majd Dibusz Dénest szorítják ki a játékból a vendégek.

6. perc: Fiola Attila keménykedik Deivydas Matuleviciusszal.

5. perc: Szolnoki rúg hasba labdával egy rá támadó litván csatárt.

4. perc: Priskin kap egy túl hosszú labdát.

3. perc: Amint Dárdai ígérte, igen fent van a védelem, a szélső bekkek majdnem a felezővonalnál kapcsolódnak játékba.

2. perc: Némi bizonytalanság a fiatal védelemben, Szolnoki adja el végül a legkevésbé veszélyesen.

1. perc: Priskin lábáról indult útjára a labda a Nagyerdeiben.

18.34: A kezdők: MAGYARORSZÁG Dibusz – Szolnoki, Fiola, Lang, Forró – Tőzsér – Stieber, Simon Á., Dzsudzsák – Priskin, Nikolics
LITVÁNIA Klevinskas – Andriuskevicius, Klimavicius, Mikuckis, Vaitkunas – Kazlauskas, Panka, Chvedukas, D. Cesnauskis – Sirgedas, Matulevicius

18.32: Amíg a himnuszok mennek: Magyarország másfélszer akkora, mint a balti állam, de háromszor annyian lakják, mint Litvániát.

18.28: Dibusz véd! A kezdőben van még Tőzsér (bingó!), Dzsudzsák, Nikolics, Priskin is. 4-1-3-2 a felállás.

18.23: Ismert, előzetesen 6000 jegy talált gazdára, ami alapján azt feltételeztük, félház sem lesz. Hát nincs is, helyszíni információk szerint alig pár ezer néző lézeng a mintegy 20 ezres stadionban.

18.20: Litvánia akárhányadik is a rangsorban, Finnországot tavaly ugyanúgy 1–0-ra győzte le, mint Gera Zoltán góljával Magyarország.

18.16: Felkészülési mérkőzés ez. Magyarország számára Finnország ellen, Litvánia Svájc ellen mérkőzik június 14-én a 2016-os Eb-re jutás küzdelmeiben kulcsfontosságú mérkőzésen. Hazánk csoportharmadik, vagyis pótselejtezős helyen áll a román, északír, görög, finn csoportban, míg a litvánok a pótselejtezős helyre hajtanak az erre azért esélyesebb alpesiek ellenében.

18.08: A FIFA honlapja szerint 18 órakor kezdődik ez a mérkőzés, természetesen ez fals információ, 18.30-ig várni kell a kezdésre.

18.05: Tőzsér Dániel a debreceni helyszíni programfüzet címlapján, ő tehát akár kulcsszereplő is lehet a hatcserés meccsen. Hamarosan jönnek a kezdőcsapatok.

Komoly erő van a magyar labdarúgó-válogatottban. Ez a mondat Dárdai Páltól származik. Nem az idősebbtől, harminc-negyven évvel korábbról, hanem a berlini futball legendájától, „II. Páltól”, és most csütörtökön hangzott el. Hogy mit jelent ez, elvileg megtudjuk pénteken 18.30-tól a Litvánia elleni felkészülési mérkőzésen, amely legfeljebb félház előtt zajlik Debrecenben – csütörtökig 6000 jegyet adtak el a háromszor ekkora befogadóképességű Loki-arénában, a helyszínen pedig nem lesz jegyárusítás az MLSZ döntése értelmében.

A friss futballedzői diplomás Dárdai Pál más dolgokat is mondott, például hogy hatot fog cserélni a találkozón. Most még utoljára kipróbál mindenkit, hogy ha sérülések, hiányzások lesznek, legyen kikhez nyúlnia.

Mert hiányzók már most is vannak: Bundesliga-kötelezettsége miatt nincs Stieber Zoltán és Simon Krisztián, a poznani légió – Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő – gyengélkedik, az idősödő Gera Zoltán (36) már csak igen mérsékelten terhelhető, és Juhász Roland, valamint Varga József és Pintér Ádám sem kezdte együtt a hetet a többiekkel a Puskás Ferenc Stadionban. (Kalmár Zsolt az U20-as vb-n Új-Zélandon vitézkedik.)

Hogy is van tehát az erővel? „Nyerni szeretnénk, jól is szeretnénk játszani, de számomra most a fizikai felkészítés a legfontosabb” – ezt is mondta a kapitány, tehát várhatóan nem látunk majd túlságosan szép mérkőzést, és ahogy a tréner csapatainak (Hertha, válogatott) mérkőzéseit átböngésszük, nagyítóval sem igen látni olyan mérkőzést, ahol kettőnél több gól esett.

De tekintsünk előre is, most még csak a litvánok elleni kilencven percre: négyszer csaptunk eddig össze a posztszovjet állam válogatottjával, háromszor győztünk, az egy szem döntetlen pedig blamázs volt.

Hrutka János először Stauce kapuja sarkát pókhálózta ki 1998-ban, mielőtt Steleáé (Románia) és Seamané (Anglia) járt ugyanígy válogatottak közötti mérkőzésen.

Jött aztán a kaunasi mészárlás a 2002-es vb selejtezőinek odavágóján. Fehér Miklós vállalt három gólt.

Budapesten a nagy litván zakó után a magyar válogatott vett túl nagy mellényt, blamázsnak számított a hazai 1–1. Nem kicsit

Négy és fél éve találkoztunk utoljára, szintén felkészülési apropóból, igaz, akkor az egy idényzáró összecsapás volt a novemberi hidegben: Priskin és Dzsudzsák találataival izzadtuk ki a győzelmet.

A Jabulanit pokolian eltaláló Dzsudzsák Balázs most is rendelkezésre áll, és az esélyek alapján újra fontos gólt szerezhet – vagy ő, vagy az észak-amerikai ligában május legjobbjává választott, kansasi Németh Krisztián. A formák alapján ugyanis a mi csapatunk a jobb: míg Litvánia jobbára a FIFA-világranglista ötvenedik és századik helyezése között csatangol, a mieink most már tartósan benne vannak a legjobb ötvenben. Nem árt azért vigyázni, Litvánia éhes fiatalokkal érkezett Debrecenbe, és bár korábbi szövetségi kapitányuk, a Blikknek nyilatkozó László Csaba gyengének látja most őket, arra mindig képesek, hogy eldugják a labdát, két veszélyes támadójuk, Spalvis és Matulevicius pedig ott is van a keretben.

Minden más részlettel közvetlenül a finnek elleni, jövő heti Eb-selejtezőre felkészítő mérkőzés előtt jelentkezünk, a találkozót pedig kövesse percről percre frissülő, szöveges tudósításunkban!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.