A magyar válogatott 4-0-ra legyőzte Litvániát pénteken barátságos mérkőzésen, így sikerrel hangolt a finnországi Eb-selejtezőre. Andrusch József, a nemzeti együttes kapusedzője a Digi Sport Reggeli start című műsorában az összecsapás mellett „védencei” helyzetéről is beszélt a Csakfoci.hu beszámolója szerint.
Bogdán Ádám kapcsán már szinte tényként közli az angol sajtó, hogy Liverpoolban folytatja pályafutását. „Ádám nagyon fel van pörögve a hírektől. Még keményebben dolgozik, pozitív hatással van rá az egész történet. Feldobja, hogy egy ilyen jó helyre, a Liverpoolhoz tud kerülni. Méltó helyre kerül, és úgy gondolom, hogy lehetősége is lesz bekerülni a csapatba, méghozzá komoly – mondta róla Andrusch, majd rátért a Ferencvárosban szereplő Dibusz Dénesre is. – Nincsen már jó helye itthon, mennie kell. Olyan szinten van a tudását, a fizikai és a mentális állapotát tekintve, hogy minél gyorsabban külföldre kell igazolnia. Szerintem meg is van az esélye rá. A Bundesligában például el tudnám képzelni, a német bajnokság a tudása és a stílusa alapján is megfelelő lenne számára.”
Természetesen a beszélgetés során Dárdai Pál jövője is szóba került. A német sajtó továbbra is abból indul ki, hogy a finnek elleni lesz a Berlinben véglegesített kapitány búcsúmeccse a válogatottnál. Arra a kérdésre, marad-e a szakember a nyár után is a nemzeti együttesnél, segítője így felelt: „Ezt Pali tudja megmondani, de mi szeretnénk, hogy ő legyen. Érzelmileg itt van a csapat mellett, Magyarország mellett, a játékosok mellett. Ha rajta múlik, szerintem megoldja.”
A finnek elleni harcmodorról Andrusch a következőket mondta: „Az eddiginél egy fokkal támadóbb felfogásra lesz szükség. Stabil védekezésből kell majd minél gyorsabb támadásokat vezetni, ehhez viszont két csatárnak kell a pályán lennie. A finnek nem fogják könnyen adni magukat, az biztos. A védekezés nagy részével nincsen gond. Nem az várható, hogy a kapusunknak 28 lövést kell majd jobbról-balról kiszednie, de egy-egy átlövésre, lecsorgó labdára, akár ziccerre fel kell készülni.”