A Fradinak pluszt jelent, hogy már nézők előtt játszhat

Thomas Doll ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra.

MTI
2015. 07. 15. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Remélem, minél több szurkoló látogat majd ki a stadionba, hiszen nagy szükségünk van a támogatásukra. Szeretnénk olyan eredményt elérni hazai pályán, hogy jó esélyekkel utazhassunk a visszavágóra” – mondta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón Thomas Doll. A zöld-fehér együttes német trénere elmondása szerint alaposan tanulmányozta a riválist, s úgy látja, a bosnyák gárdának számos jó futballistája van, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, ezúttal is saját csapata játékára szeretne koncentrálni. „Elég önbizalommal rendelkezünk, bátornak kell lennünk, és akkor a mérleg nyelve felénk billenhet” – fogalmazott a szakember, aki ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra.

A Ferencváros az első körben a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csapatát búcsúztatta, az idegenbeli 1–1-et követően múlt csütörtökön könnyedén, 4–1-re győzte le ellenfelét. Tette ezt ráadásul üres lelátók előtt, a zöld-fehérekre kirótt büntetés miatt, amelyet a Rijeka elleni, tavalyi összecsapáson tapasztalt szurkolói rasszizmus miatt rótt ki az Európai Labdarúgó-szövetség.

A szakember szót ejtett a hétfőn szerződtetett Radó Andrásról is. Mint elmondta, a Haladástól érkezett támadóval bővültek a taktikai lehetőségei, azt azonban nem árulta el, hogy beveti-e csütörtökön. Gyömbér Gábor, az együttes csapatkapitánya edzőjéhez hasonlóan örül annak, hogy újra szurkolók előtt játszhatnak. „Ez hatalmas lökést adhat a csapatnak. Szeretnénk mindenképpen olyan eredményt elérni a drukkereink előtt, hogy végül továbbjussunk ebből a párharcból.”

A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Groupama Arénában. Eddig már több mint 7000 jegy talált gazdára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.