A visszavágón is győzelmet vár a Videoton

Bernard Casoni szerint nem okozhat gondot a csatárhiány.

MTI
2015. 07. 21. 16:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mérkőzést felvezető keddi sajtótájékoztatón Bernard Casoni vezetőedző hangsúlyozta: miután az első meccsen sikerült nyerniük, a visszavágón is hasonló eredményt vár. Megjegyezte, hogy a múlt héten jól kezdték a mérkőzést, hasonló szándékkal lépnek pályára Székesfehérváron is.

A góllövő csatár hiányát firtató kérdésre elmondta: egyelőre nincs más választásuk, ugyanazzal a csapattal állnak ki, mint a múlt heti találkozón. Szerinte nem okozhat gondot a csatárhiány, csak jó mentalitással kell nekiállni a találkozónak.

A francia tréner úgy vélte, a Videotonból elsősorban a 90 percnyi összpontosítás hiányzik. Jelenleg félidőnként 20-25 percig tud a csapat megfelelően összpontosítani, de ez nem elég.

Az első mérkőzésen győztes gólt szerző Gyurcsó Ádám kiemelte: kellemetlen ellenféllel csapnak össze szerdán, amely fizikálisan próbál dominálni, de nagy játékerőt nem képvisel. Mint mondta, jól kell zárniuk hátul, hogy a walesi együttes ne szerezhessen gólt és így ne jöjjön vissza a párharcba.

A játékos szerint biztosan meglesznek a lehetőségeik a gólszerzésre, főként azért, mert az ellenfélnek támadnia kell, így könnyen kinyílhat. Úgy vélte, az első hazai gólig lesz izgalmas a meccs, mert azzal majd eldől a párharc.

Gyurcsó Ádám közölte: minden székesfehérvári játékos a szerdai találkozóval foglalkozik. Amennyiben továbbjutnak, elkezdik feltérképezni az új ellenfelet.

Kérdésre elmondta: nem érdemes foglalkozni a tavalyi csapattal, a jelenlegi gárdának kell a lehető legtöbbet kihoznia magából. A játékosok és a stáb is azon dolgozik, hogy hasonló élményeik legyenek, mint az előző szezonban. „Meccsről meccsre jobbak leszünk” – jelentette ki Gyurcsó.

A walesi The New Saints vezetőedzője szerint nem ledolgozhatatlan a hátrányuk. Craig Harrison kedden a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón kijelentette: mindenképpen csalódott lenne, ha nem sikerülne a maguk javára fordítani a párharcot, mert a klub történetében először juthatnának ilyen magasra nemzetközi szinten. Hozzátette: a magyar együttes esélyeit jelentősen növeli az idegenben szerzett gól, maguknak a továbbjutásra 30 százalék esélyt adott.

Úgy vélte, akkor lehet esélyük a továbbjutásra, ha a szerencse melléjük áll és kiválóan játszanak, a Videotonnak pedig rossz napja lesz. Közölte, amennyiben nem jutnak tovább, akkor is büszkén akarnak lejönni a pályáról, és szeretnék érezni, hogy mindent megtettek a győzelemért.

Craig Harrison kérdésre válaszolva kiemelte: hátrányban vannak ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenáron támadniuk kell, a védekezésre összpontosítanak, és bízik abban, hogy kontráik eredményre vezetnek. Hozzátette: a szerdai találkozón a hőség nagy szerepet fog játszani.

Múlt kedden a fehérváriak felejthető produkciót nyújtottak a The New Saints otthonában, ugyanakkor Gyurcsó Ádám góljával 1-0-s győzelmet arattak. A mérkőzésen ráadásul Bernard Casoninak három játékosát, a két kapust, Branislav Danilovicot, Filip Pajovicot, valamint Mirko Ivanovskit is nélkülöznie kellett, mivel adminisztrációs hiba miatt nem kaptak vízumot.

Amennyiben a Videoton továbbjut, a következő körben a fehérorosz BATE Boriszov vagy az ír Dundalk lesz az ellenfele, ennek a párharcnak az első felvonását előbbi csapat nyerte 2-1-re.

A székesfehérvári Sóstói Stadionban sorra kerülő összecsapás 20.30-kor kezdődik, a játékvezető a litván Nerijus Dunauskas lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.