Egy FTC-szurkoló tett panaszt, aki közvetlen érintettsége miatt fordulhatott a testülethez, ugyanis az előző évi szezonbérletének megvásárlásához kötelező volt személyes adatai mellett vénalenyomatot is adnia – írja a portál.
A drukker az Alkotmánybíróság honlapján fellelhető indítványában azt írta, a jogszabály aránytalan mértékben korlátozza a személyes adataihoz fűződő jogait, és nincsenek megfelelő garanciák az adatok rögzítésére, tárolására sem.
A panaszos szerint tehát „a vénaszkenner alkalmazását lehetővé tevő adatkezelési szabályozás nem felel meg a szükségességi és arányossági követelménynek. Az elérni kívánt cél ugyanis hiába legitim és pártolandó, ha az annak eszközéül választott megoldás ilyen súlyos beavatkozást jelent a magánszféra védelméhez, valamint az információs önrendelkezéshez való alapjogok gyakorlásába. Számos példa támasztja alá ugyanis, hogy a sporteseményeken tanúsított állítólagos rendbontások kezelése nem kíván meg ilyen szintű speciális túlszabályozást, hiszen a nemzetközi trendek alapján biometrikus azonosítás nélkül is garantálható a békés szurkolók biztonsága.”
„A vénaszkenner alkalmazása ellen szól tehát az a körülmény is, hogy a tenyérlenyomatot a labdarúgó klub adatbázisában tárolják és nem csupán az érintett regisztrációs kártyáján. Mindez pedig az érintettek információs önrendelkezési jogát szintén sérti” – írja a panaszos.
A vénaszkenner alkalmazására a sporttörvény 72. paragrafusának egyes bekezdései hatalmazzák fel a Ferencvárost, ezek megsemmisítését kéri az indítványozó.
A vénaszkennert az NB I-ben egyedül a Fradi használja a stadionjában, ez egy biometrikus azonosító a beléptetésnél, amelyet a klub hivatalos kommunikációja szerint azért tart szükségesnek, hogy kizárólag az adott jegy vagy szezonbérlet tulajdonosa léphessen be a tikettjével, bérletével a Groupama Arénába. Érdekesség, hogy közben a Magyar Labdarúgó Szövetség opcionálissá tette a korábban kötelező szurkolói kártya használatát, de a Ferencváros nem változtat eddigi beléptetési politikáján.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!