Elhunyt az uruguayiak legendás futballistája

Alcides Edgardo Ghiggiát 88 éves korában érte a halál, szívinfarktust kapott.

2015. 07. 17. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az El País című újság tudósítása szerint a 88 éves sportembert csütörtökön – éppen az emlékezetes mérkőzés 65. évfordulóján – érte a halál, szívinfarktust kapott. Az 1950-es vb-fináléban – amely nem igazi döntő, hanem a csoportgyőztesek négyes körmérkőzésének utolsó felvonása volt – elszenvedett vereséget a mai napig a brazil futball legnagyobb kudarcaként tartják számon –, csak a németek elleni tavalyi vb-elődöntős 1–7-et hasonlítják hozzá. Ghiggia 1–1-es állásnál, tíz perccel a lefújás előtt talált be a kapuba a riói Maracana Stadionban, ahol 200 ezer szurkoló biztatta a hazaiakat.

„Csak három ember tudta elnémítani a Maracanát. II. János Pál pápa, Frank Sinatra és én” – mondta egyszer a híres találatról. Az uruguayi–olasz kettős állampolgár jobbszélső – aki az akkori válogatott utolsó élő tagja volt – 1953 és 1962 között az AS Romában és az AC Milanban játszott, és az olasz nemzeti együttesben is pályára lépett.

Hatvanöt évvel ezelőtt győzte le Uruguay vb-döntőben, 210 ezer néző előtt a Maracanában a házigazda brazilokat. A Maracanazónak nevezett „lelki Hirosima” megviselte a brazilokat, de az uruguayi focira sem volt jó hatással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.