Guardiola nem is hazafi?

Parlamenti képviselőjelölt lett Josep „Pep” Guardiola, az FC Bayern München jelenlegi vezetőedzője.

MTI
2015. 07. 23. 3:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Miért ne állhatnék ki a véleményem mellett?”

– így indokolta szerdán Guardiola a szerepvállalását. A trénerről, akinek irányítása alatt az FC Barcelona 2008 és 2012 között nyert spanyol Király Kupát, spanyol bajnokságot és Bajnokok Ligáját, köztudott volt, hogy támogatja Katalónia elszakadását Spanyolországtól. Már korábban is kiállt az elképzelés mellett, pártolta a függetlenségről szóló népszavazást is. Neve feltűnése a választási listán azonban mindenkit meglepett. Igaz, csak szimbolikus szerepet vállalt, hiszen az utolsó, a 68. helyet kapta.

Guardiola, aki épp Kínában edzőtáborozik csapatával, úgy kommentálta az ügyet: „Megkérdeztek és igent mondtam”. Egyúttal arra buzdított, hogy minél többen menjenek el szavazni. Úgy tudni, hogy lépése inkább jelképes gesztusnak tekinthető, és nem kíván valóban tagja lenni az új katalán parlamentnek.

Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter nem hagyta szó nélkül az edző, korábban labdarúgó politikai szerepvállalását, amelyet „meglehetősen szomorúnak és sajnálatosnak” nevezett. Véleménye szerint Guardioláról most lekerült az álarc, kiderült, hogy ezek szerint csupán anyagi megfontolásból játszott annak idején a spanyol válogatottban és nem a hazafiasság vezérelte.

Katalóniában szeptember 27-én tartanak előrehozott regionális parlamenti választásokat. Az elszakadást szorgalmazó pártok úgy gondolják, ha ők nyernek, az azt jelenti: a katalánok függetlenséget akarnak, és már a választások másnapján megkezdik a szétválási folyamatot. Másfél éven belül új alkotmányt írnak és kikiáltják a független Katalóniát. A pártok, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) és a Katalónia Köztársasági Baloldala (ERC) a héten hozták nyilvánosságra közös választási listájukat.

A spanyol kormány szerint a szeptemberi katalán választás nem szól semmi másról, csupán a katalán parlament összetételéről és arról, hogy melyik párt alakíthat kormányt a régióban. Álláspontjuk szerint egyik autonóm közösségnek sincs joga egyoldalúan más tartalommal szavazást tartani, ahogy ahhoz sem, hogy bejelentse az elszakadását az anyaországtól. Spanyolország egy ilyen lépést nem ismerne el – hangsúlyozta a kormány több képviselője is az elmúlt napokban. Mariano Rajoy miniszterelnök úgy fogalmazott: a függetlenség kinyilvánítása nyílt támadásnak minősülne.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.