Juhász Roland már játszana a románok ellen

A magyar válogatott csapatkapitányára többhetes kihagyás vár.

MTI
2015. 07. 30. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A játékos a BATE Boriszov elleni keddi Bajnokok Ligája-selejtező első félidejében sérült meg, már a 30. percben le kellett cserélni, hordágyon vitték le a pályáról. „Túlfeszülés miatti ízületi húzódást szenvedett. Az MR-vizsgálata negatív lett. Az elvégzett vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy nincs szükség műtéti beavatkozásra, jövő héten elkezdheti a rehabilitációt” – nyilatkozta a székesfehérvári klub honlapján dr. Kovács Tibor csapatorvos.

Hozzáfűzte, nagyon nehéz megjósolni, hogy pontosan mikor is térhet vissza Juhász, de jelenleg úgy néz ki, hogy körülbelül egy hónap múlva léphet ismét pályára. „Hétfőn kezdődik a rehabilitációm, én pedig azon leszek, hogy minél hamarabb visszatérhessek a Vidibe, és emellett természetesen a válogatott szeptemberi mérkőzésén is szeretnék már játszani” – mondta Juhász Roland, a magyar bajnok csapatkapitánya.

A magyar válogatott szeptember elején két Eb-selejtezőt is játszik: 4-én a románokat fogadja, majd három nappal később Észak-Írországba látogat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.