Újabb edzőváltás a görögöknél, távozott Markarián

A 70 éves uruguayi szakember kedden egy közleményben kért elnézést a gyenge eredmények miatt.

MTI
2015. 07. 21. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 70 éves uruguayi szakember kedden egy közleményben kért elnézést a gyenge eredmények miatt, s egyúttal jelezte, nem folytatja tovább a munkát. „Nem fogadtam el Markarián lemondását, változatlanul hiszek és bízok benne\" - mondta a görög SportFM rádiónak George Gkircikisz, a futballszövetség elnöke.

Markarián – akit Mágusnak (El Mago) becéznek – februárban Claudio Ranieritől vette át a görög válogatott irányítását. Az olasz tréner azt követően távozott, hogy a gárda novemberben óriási meglepetésre hazai pályán kikapott a Feröer-szigetek csapatától. Uruguayi utódja a magyarok ellen, a Groupama Arénában elért gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a görög kispadon, ezt követően azonban az ő irányításával is kikapott a csapat a Feröer-szigetektől.

A görögök hat mérkőzés után mindössze két ponttal sereghajtók a selejtezőcsoportban, amelyet a románok vezetnek az északírek és a magyarok előtt, s már csak matematikai esélyük van arra, hogy elérjék a pótselejtezőt érő harmadik helyet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.