A 28 éves, világbajnoki ezüstérmes hálóőr legutóbb a Sampdoriát erősítette, de ott lejárt a szerződése, így az angol klub ingyen szerezhette meg. Romero három évre kötelezte el magát a manchesteriekhez. „Az álmom válik valóra azzal, hogy a világ legnagyobb klubjában játszhatok. Louis van Gaal fantasztikus edző. Már alig várom, hogy elkezdődjön karrierem új és izgalmas fejezete” – mondta a kapus.
Louis van Gaal korábban, 2009-ben már volt Romero trénere, még a holland AZ Alkmaar csapatánál.
A csapat menedzsere, Louis van Gaal valószínűleg nem hosszabbítja meg hároméves, 2017-ig szóló szerződését a Manchester Unitednál. „Ígéretet tettem a feleségemnek. Nem tölthetünk már el együtt túl sok évet, ez az oka a döntésemnek” – nyilatkozta a 63 éves szakember a BBC Sportnak. Mint mondta, karrierje során menedzserként már mindent elért, az egyetlen kívánsága a Premier League volt, és most ez is megadatott. „Be kell vallanom, mikor megismertem feleségemet, Truust, azt mondtam neki, 55 évesen le fogok állni. Jövő héten leszek 64, és még mindig dolgozom” – tette hozzá a holland tréner. Hangsúlyozta, nem gondolja, hogy 2017 után Katarba kellene mennie még több pénzt keresni, inkább élvezi az életét feleségével.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!