A fogadóirodáknál annak ellenére is José Mourinho együttesének van a legnagyobb esélye, hogy a londoni klub alig igazolt új játékost a nyáron, és távozott a csapatból Petr Cech kapus, aki az Arsenalnál folytatja pályafutását. A cseh játékos az Arsenal egyetlen igazi nagy igazolása ezen a nyáron a brit sajtó szerint. A Manchester City ellenben 49 millió fontot költött Raheem Sterling és Fabian Delph megszerzésére.
Öt és félszeres pénzt nyerhetnek azok, akik arra tesznek, hogy a tavalyi negyedik helye után ezúttal a Manchester United végez az élen, a nagy csapatok közül a Liverpool győzelmére viszont kevesen számítanak, Bogdán Ádám csapatára 28-szoros szorzóval lehet fogadni.
Ami a bemutatkozó mérkőzéseket illeti, statisztikák szerint az első fordulók vitathatatlan győztese a Chelsea, amely a Premier League 1992 óta íródó történetében mindössze három összecsapást veszített el. Huszonháromból tizenötször nyert és ötször ért el döntetlent. Ezzel a Manchester Unitedet és az Arsenalt előzi meg. Előbbi tizennégy győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel áll, utóbbinak tizenhárom győzelme, hat döntetlenje és négy veresége van az elmúlt huszonhárom év első fordulóiból.
A számok arról tanúskodnak, hogy a Leicester és a Stoke City a leggyengébb az első fordulóban, a kilenc alkalomból, amikor az élvonalban játszottak, csak egyszer tudtak nyerni. Az Everton és a West Ham United ugyancsak rosszul szokta kezdeni a szezont. Utóbbi az egyetlen, amely tízszer is kikapott az első fordulóban (tizenkilenc mérkőzésből). Az Everton huszonkét esetből csak hatszor győzött, és meglehetősen gyenge a Southampton statisztikája is, tizenhatból csak két első fordulós mérkőzést nyert meg.
Ami az első fordulóban lőtt gólok számát illeti, e tekintetben is a Chelsea vezet, huszonhárom mérkőzésen negyvennyolc találatot szerzett. A Manchester United negyvenhárommal a második, az Arsenal negyveneggyel a harmadik. A statisztikák szerint az első fordulóban a leggyengébb az Everton védelme huszonkét meccsen harmincöt kapott góllal, de nincs oka büszkeségre a tizenhat mérkőzésen huszonkét találatot elszenvedő Southamptonnak és a hat meccsen tizennégy gólt kapó Crystal Palace-nak sem.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!