Honvéd–Debrecen: fordulatos, gólzáporos

A Budapest Honvéd hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Debreceni VSC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

MTI
2015. 08. 02. 20:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi együttes két győztes mérkőzés után a Debrecen ellen nem tudta megőrizni tökéletes mérlegét, a ráadás pillanataiban ugyanis egyenlített a hajdúsági csapat, amely az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki visszavágóján próbálja majd meg ledolgozni az idehaza összeszedett egygólos hátrányt a Rosenborg ellen. A norvég csapat 3–2-re nyert Debrecenben.

Így történt: a hazaiak Zsidai László öngóljával az első komolyabb lehetőségükből betaláltak, s ez meghatározta a játék képét az első félidőben. Bár mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a fővárosi együttes állt közelebb a gólhoz, Hidi Patrik 30 méteres lövésénél a kapufa mentette meg a Debrecent, végül Botka Endre révén tudta kettőre növelni az előnyét a Honvéd. Ezt azonban nem tudta megőrizni a szünetig, Geoffrey Castillion ugyanis egy parádés csavarással szépített.

A második játékrészt Holender Filip pazar szabadrúgásgóljával indította a Honvéd, ám ez nem fogta meg a hajdúságiakat, akik Balogh Norbert szemfüles találatával ismét egy gólra zárkóztak fel. Már úgy tűnt, a Honvéd meg tudja tartani előnyét, ám az utolsó másodpercekben Tisza Tibor góljával egy pontot megmentett a Debrecen.

OTP Bank Liga, 3. forduló:
Budapest Honvéd – DVSC-TEVA 3–3 (2–1)
Bozsik Stadion, 2700 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Zsidai (11., öngól), Botka (40.), Holender (48.), illetve Castillion (43.), Balogh N. (63.), Tisza (93.)
sárga lap: Gazdag (68.), illetve Zsidai (26.), Castillion (57.), Tisza (62.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.