Kilencgólos meccsen nyert szuperkupát a Barca

A hosszabbításban Pedro döntött, előtte 4-1-re is vezettek a katalánok.

MTI
2015. 08. 12. 6:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mérkőzés remekül kezdődött, a harmadik percben Banega csavart be egy szabadrúgást húsz méterről, majd Messi négy perccel később szintén pontrúgásból egyenlített, a 16. percben pedig újabb szabadrúgásból vette be Beto kapuját. Mindkét csapat vezetett veszélyes támadásokat, ám az élénk játékot hozó első harminc percben a katalán együttes játszott fölényben, és Suárez révén egy les miatt érvénytelenített gólt is szerzett ebben az időszakban. A több veszélyes helyzetet is kidolgozó Barcelona megnyomta a hajrát, s a szünet előtt Rafinha révén megszületett az első akciógól is a találkozón.

A második félidő elején egy óriási védelmi hibát kihasználva Suárez három gólra növelte a Barca előnyét, ezzel rendkívül nehéz helyzetbe hozva a nyílt sisakos játékot felvállaló andalúz együttest. A katalánok ettől kezdve nem törték magukat a támadások építéséért, a Sevilla pedig nem adta fel: öt perccel később Reyes góljával szépített, majd Gameiro büntetőből szerzett találatával egy gólra zárkózott fel. A 81. percben aztán a csereként beállt Konopljanka érkezett tökéletesen Immobile centerezésére, s közelről a Barcelona kapujába juttatta a labdát, ezzel hosszabbításra mentve a mérkőzést.

A ráadás perceiben a mezőnyben ismét a Barcelona dominált, ám a kapuk már kevésbé forogtak veszélyben – egészen a 115. percig, amikor Messi a sorfalba vágott egy szabadrúgást, ismétlését pedig hiába tolta ki bravúrral Beto, az üresen érkező Pedro a kapu torkából nem hibázott. Nem úgy, mint másik oldalon Coke majd Rami, akik hatalmas helyzetben rontottak, a Barcelona pedig így győzni tudott.

Ezzel eldőlt, hogy Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője hiába irányította már huszadik alkalommal csapatát a Barcelona ellen, győznie továbbra sem sikerült.

A trófeáért kilencedszer harcba szálló katalán csapat 1993, 1998, 2009 és 2011 után ötödször diadalmaskodott, ezzel az örökranglista élén beérte az AC Milant.

A korábban a Sevillában szereplő védő, a katalán csapatot erősítő brazil Dani Alves immáron négyszeres UEFA-szuperkupa-győztes, ez eddig csak Paolo Maldininek, az AC Milan legendás védőjének sikerült.

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője lett a negyedik, aki játékosként és szakvezetőként is megszerezte a trófeát, korábban Josep Guardiola, Carlo Ancelotti és Diego Simeone volt erre képes.

Eredmény:
FC Barcelona – Sevilla 5-4 (3-1, 4-4, 4-4)

Tbiliszi, Borisz Paicsadze Stadion, 50 000 néző, v.: William Collum (skót)
gólszerzők: Messi (7., 16.), Rafinha (44.), Suárez (52.), Pedro (115.), illetve Banega (3.), Reyes (57.), Gameiro (72., 11-esből), Konopljanka (81.)
sárga lap: Mathieu (71.), Pedro (94.), Busquets (117.), D. Alves (120.), illetve Krychowiak (14.), Coke (87.), Banega (90+2.), Immobile (92.), Krohn-Dehli (120.)

FC Barcelona:
Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano (Pedro, 93.), Mathieu – Rakitic, Busquets, Iniesta (S. Roberto, 63.) – Messi, L. Suárez, Rafinha (Bartra, 78.)

Sevilla:
Beto – Coke, Rami, Krychowiak, Trémoulinas – Krohn-Dehli, Banega – Reyes (Konopljanka, 68.), Iborra (Mariano, 80.), Vitolo – Gameiro (Immobile, 80.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.