Rosenborg-Loki: ezt a 6-3-at inkább felejtsük el!

A hazai 3-2-es után Trondheimben 3-1-re kapott ki, így kettős vereséggel búcsúzott a DVSC az Európa Ligából a 3. selejtezőkörben.

2015. 08. 06. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazai 3-2-es vereségét követően nem volt más választása a Debrecennek, mint belemenni egy adok-kapokba a jobb erőkből álló Rosenborg ellen az Európa Liga 3. selejtezőkörének visszavágóján. Ennek megfelelően nem kevesebb, mint 4 csatárral (Tisza, Sidibe, Castillion, Balogh) küldte pályára fiait, akik mögött egy szervező (Bódi) és egy labdaszerző (Varga) középpályás játszott, mögöttük a négy védő. Gyorsan kiderült, hogy valamilyen 4-1-2-3-as felállással próbálkozik a magyar bajnoki 4. helyezett együttes, és az is kiderült, hogy nem véletlenül kezdett itthon jobban a Debrecen: 15 percig Trondheimben is a hajdúságiak uralták a játékot, de mind a 7. percben Sidibe, mind a 9.-ben Castillion ordító ziccerben rontott.

A 18. percben aztán átvették az irányítást Hellandék, sorra rúgták a szögleteket (a mérkőzés végéig 14-ig jutottak el) is. A 27. minutumban aztán Helland átíveléséből Söderlund fejelte át Verpecz Istvánt, ezen a találkozón tehát hamarabb találták meg magukat a norvégok, mint az odavágón. A 39. percben aztán Helland Jansent hozta kihagyhatatlan helyzetbe, így már 2-0 volt az állás. 3 gól kellett a Lokinak minimum a hosszabbítás kiharcolásához ekkor, amit talán egyedül Castillion értett meg, ő Varga jobboldali beadásából nagyot bombázott a léc alá, még közvetlenül az első félidő lefújása előtt.

A forduláskor tehát ugyanaz volt a képlet, mint kezdéskor, két magyar találatra volt szükség ahhoz, hogy legyen miről beszélni. Ehelyett a 48. percben Máté Péter a saját kapunk előtt villant egyet, a máltai játékvezető pedig a védő szabálytalansága után a piros színű kártyát mutatta fel neki, innentől pedig borítékolható volt, hogy mi fog történni a mérkőzésen.

Azt is mondhatnánk, a világ legunalmasabb második félideje következett, de ebben nem lehetünk biztosak, hiszen az utolsó percekben még az izlandi tinisztár Vilhjálmsson is fejelt egy gólt, beállítva a 3-1-es végeredményt. Összesítésben 6-3-mal zúgott ki a DVSC, és már csak egyetlen csapatunk áll az európai kupákban, a BL-ből szerdán kiesett Videoton az EL-play-off sorsolását várhatja pénteken, nem kiemeltként.

Nem volt vidám ez a hét a magyar foci szempontjából, ahogy erre egyébként számítani is lehetett. Minden egyéb alább.

II. félidő

90+3. perc: VÉGE 6-3-as összesítéssel, kettős győzelemmel a Rosenborg megy tovább az EL-play-offba.

90+2. perc: Bódi kap még egy sárgát.

90. perc: 3 perc lesz a ráadás... kár...

89. perc: Jensen le, Solli be.

86. perc: Még le sem írtuk az iménti mondatot, egy baloldali akció végén a friss igazolás, izlandi csodagyerek Vilhjálmsson stukkolta be a harmadik norvég gólt. 3-1, összesítésben 6-3.

86. perc: A játék képe alapján valamit még lehet, hogy tartogatnak a végére a norvégok.

84. perc: Castillion és Varga próbálkoznak Verpecz kidobása után. Nem és nem...

83. perc: Tizennegyedik norvég szöglet.

82. perc: Jön a norvégok második időhúzó cseréje, Midtsjö jön le, Saete beáll.

80. perc: Mihelic próbál életet lehelni a játékba, passza hosszú Jovanovicnak.

78. perc: A máltai bíró érzi egy kicsit úgy, hogy keveset szerepelt eddig, fegyelmezni kezd két játékost.

77. perc: Sidibe helyett Mihelic jön le, mindhárom csere alkalmával csatárt hozott le Kondás Elemér.

76. perc: Labdát szerez a Debrecen, most két passz sikeres.

75. perc: A 13. norvég szöglet jön.

74. perc: Bedobás, alig egy passz pontos utána magyar oldalon...

73. perc: Nagyon úgy néz ki, kettős vereség lesz a vége.

70. perc: Mikkelsen véletlenül kipasszolja a labdát. Érdekes...

69. perc: Varga jelzi Jensennek, hogy még van kedve játszani, ne örüljön.

68. perc: Helland szöglete már a 12. norvég... csordogál a meccs, 2-1 oda, összesítésben 5-3.

67. perc: Mindtsjö oxizza kapura, szép volt. Szerencsére nincs gól.

66. perc: Mészáros szépen ment szögletre... 11. norvég sarokrúgás.

65. perc: Varga szerez labdát, viszi 50 métert, majd Castillionhoz játssza, akitől elveszik.

64. perc: Jensen előtt nyílik a fal, tör befelé, a rövid oldal mellé bikáz.

62. perc: Kondás lehoz még egy csatárt, de még így is van kettő, Sidibe és Castillion. Zsidai áll be Balogh helyére.

61. perc: A 10. norvég sarokrúgás, ez is csak majdnem gól. Marad a 2-1 oda.

60. perc: Ugyanazt a kétütemes rigmust fújják 10 perce a norvégok. Nem unják? Bárcsak mi unnánk az éneklést...

59. perc: Jovanovic önfeláldozóan védekezik.

58. perc: Balogh megkerül másfél norvégot, végül ő szabálytalan.

57. perc: Könnyeden labdáznak Hellandék a magyar tizenhatoson belül, elszórakoznak egy gólhelyzetet is.

55. perc: Castillion léphetne ki, nem kapja ritmusban a labdát.

53. perc: Teljesen lefulladt a meccs tempója.

52. perc: Tisza csatár lejön, Igor Morozov védő be. Most már a nagy vereséget akarjuk megúszni?

50. perc: Verpecz tornász ki megint egy kapura tartó szögletet, zsinóron jön a többi.

48. perc: Máté a szögletzászlónál szabálytalankodik, sárga lap, volt már neki egy, piros. Emberhátrányban a Debrecen. Így eldőlt végleg minden. Két gólt emberhátrányban a Debrecen a Rosenborgnak nem fog lőni. Csak ha csoda történik.

47. perc: Sidibe dobja el magát, magyar szabad. Korhut fut fel, nem mozdul rá, ahogy egy kicsit is hosszúnak érzi a labdát. Ő tudja.

46. perc: A Loki kezd.

I. félidő

45+1. perc: Máté Péter kap sárgát. Vége a félidőnek, maradt a tény, hogy két gólt kell lőnie a Debrecennek, de most ez a hosszabbításhoz volna elegendő. Küzd a Loki. A 3 gólt vastaggal kiemeltük, 2-1 oda, 5-3 összesítésben, szintén oda.

44. perc: És megint Castillion harcolja ki, hogy a Debrecennél maradhasson a labda.

43. perc: Bódi-Varga összjáték után Varga József ível Castillion mellére, leveszi, bevarrja, 2-1. Valami! Összesítésben 5-3 oda.

39. perc: Már 2-0. A végletekig kijátszott norvég akció, Helland egy kényszerítő után keresztbe gurít, a harmadik vonalból érkező Jensen megállítja, és felíveli a felső sarokba. 5-2 összességében.

38. perc: Balogh iramodik a kapu felé, feldobja magát. Kár. A sok csatár nem szívesen játszik össze.

37. perc: Balogh jól elviharzik a jobbszélen, beadása nem jó.

36. perc: A Lerkendal Stadion népe dalol, nem a meccsel foglalkoznak, ami most egyre unalmasabb számukra.

35. perc: Balogh, Castillion és Bódi fűzögetik, utóbbi kikeveredik a labdával, nem passzolt, amikor még lehetett volna.

33. perc: Hellandék bolondítják a Loki védelmének baloldalát.

32. perc: Bódi szöglete után Varga rúg úgy luftot, hogy a támaszkodó lábáról kimegy a labda...

30. perc: Söderlund szabadrúgása balról. Veszély... nem is ő, hanem Helland rakta középre a labdát.

27. perc: Helland ad óriási keresztpasszt Söderlundnak, aki a leshatáron kiugorva a hosszú oldalról átfejeli Verpeczen, aki kicsit még hozzá is ér. 1-0, 4-2 az összesítésben. Már 3 Loki-gól kéne...

26. perc: Balogh viszi fel, elválasztják végül a labdától, amit hosszú lépteivel nem tud olyan jól fedezni.

25. perc: És még egyszer ugyanő!

24. perc: Áll a játék, nincs, aki berakja a norvég szögletet. Verpecznek kell a kapu felé csapódó labdát kitessékelni aztán.

22. perc: Jönnek a debreceni beadások Hansen kapuja elé, nem elég pontosak.

21. perc: Sidibe a földön, némi spéttel a spíjába fúj a bíró. Nem tűnik túl erélyesnek.

19. perc: Bódi lő hirtelen Jovanovic bedobása után, véd a kapus, a máltai bíró nem látja, kirúgás.

18. perc: Varga határozottan szerel sokadszor, Balogh hosszú léptekkel elindul, szerelik. Aztán norvég lehetőség Verpecz kapuja előtt, megjön a közönség hangja.

17. perc: Minden rendben Vargáék játékával, egyet kivéve: nem tudnak gólt lőni...

15. perc: Túlszervezi a balszárny a norvég támadást, kiviszik az alapvonalon.

14. perc: Körbe-körbe járatják a labdát a hazaiak...

12. perc: Újabb Bódi-szabadrúgás, Balogh és Castillion is lemarad. Gyerünk tovább!

11. perc: Tisza ad be veszélyesen, kifejelik, Bódi összeszedné, Söderlund visszarántja. Ideges a Rosenborg.

10. perc: Egyelőre gyorsan, agresszívan, de nem elég hatásosan játszik a DVSC.

9. perc: Most Castillion tolja el a kapus mellett, de üres kapura már nem tudja bepofozni a labdát, túl lassan fut ehhez.

7. perc: Sidibe lép ki gólhelyzetben, addig-addig készülődik lövéshez, míg utolérik.

6. perc: Nagyon harcias a Loki egyelőre, de ez Magyarországon is így volt eleinte.

4. perc: Bódi tüzel, mellé!

3. perc: Bódi beívelése szabadrúgással, hatástalanítanak a norvégok.

2. perc: Furcsa a Debrecen felállása, egymást instruálják a csatárok, hogy melyikünk lépjen visszább...

1. perc: Míg a nézők a norvég himnuszt éneklik, a máltai bíró sípjába fúj, megy a meccs.

18.58: Azzal már a múlt héten foglalkoztunk, hogy a Rosenborg ellen nem megy valami jól a magyar csapatoknak...

18.54: Kondás Elemér DVSC-tréner az M4-nek a mérkőzés előtt:

Nem utaznánk ki, ha nem bíznánk a továbbjutásban. A támadószekciónk jól működött, hátul voltak gondok.

18.51: A helyzet a következő. Magyar továbbjutást jelentő eredmények: 0-2, 1-3, 2-3 (hosszabbítás...), 3-4, 4-5 stb.

18.50: Íme a kezdőcsapatok, négy csatárral kezdünk, Tisza árnyékék lehet! 4-1-2-3 a felállás, merőben szokatlan.

 

Formaságnak tűnik a Debrecen trondheimi EL-selejtezős visszavágója, a nagyerdei mérkőzésen remek első félidő után ugyanis gyorsan vágóhídra hajtották Kondás Elemér játékosait. Íme:

Négy nappal ezelőtt a Loki tartalékosan lépett pályára a visszavágó főpróbáján, és bár 3-1-re is vezetett ellene a Honvéd Budapesten, végül kikaparták a gesztenyét Balogh Norberték az utolsó percekben, bár egy budapesti 3-3 nem sok jóval kecsegtet Norvégiában...

Ettől függetlenül kincstárilag is kötelező biztatnunk a hajdúságiakat, ők jutottak a legtovább a második számú európai kupasorozatban, ha nem számítjuk a szerdán a BL-ből odapottyant Videotont. Az MTK és a Fradi már jó korán elvérzett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.