A házigazda Vörösök a rendes játékidőben 1-1-re végeztek, és a 3-2-vel zárult büntetőpárbajban az új együttesében tétmeccsen először kezdő Bogdán volt a hős. Az FC Liverpool ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol majd a szintén élvonalbeli Bournemouth lesz az ellenfele.„Van rendszer az őrületben” – árulta el a liverpoolfc.com-nak nyilatkozva Bogdán a büntetőkről.Van, amikor jól tippelem meg az irányt, van, amikor szerencsém van, és van, amikor nem. Most háromszor is jól tippeltem és szerencsém volt. Nagyon örülök, hogy továbbjutottunk.A nyáron Liverpoolba szerződött magyar légiós hozzátette: meglátása szerint csapata jól játszott és mindent elkövetett a győzelemért.„Egy másik napon biztosan jobban kihasználjuk a helyzeteinket és nyugodtabb esténk lett volna. De a legfontosabb, hogy továbbjutottunk” – fogalmazott a magyar válogatott kapus.Bogdán azt mondta: ezt az estét biztosan soha nem fogja elfelejteni.Fantasztikus volt. A szurkolók nagyszerűek, az atmoszféra pedig fantasztikus. Telt ház volt, hihetetlen este, amire mindig emlékezni fogok– mondta.A bajnoki meccseken Simon Mignolet az FC Liverpool első számú kapusa, s a magyar játékos elárulta, hogy belga csapattársa a mérkőzés előtt és után is bejött hozzá az öltözőbe. „Minden jót kívánt. Fordítva én is ezt teszem hétről hétre. Mindketten tudjuk, hogy mivel jár a kapusok élete, tiszteljük egymást, segítjük és támogatjuk egymást mindennap” – fogalmazott Bogdán Ádám.
Bogdán: Szerencsém volt!
A magyar légiós háromszor is tizenegyest hárított a negyedosztályú Carlisle United elleni meccsen.
2015. 09. 24. 11:43
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!