Davor Suker, a horvát szövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a 61 esztendős szakember hároméves szerződést írt alá.„Biztosak vagyunk benne, hogy olyan szövetségi kapitányt választottunk, aki képes kijuttatni a csapatot az Európa-bajnokságra” – nyilatkozta Suker.Cacic a két hete menesztett Niko Kovacot váltja. Elődjének azért kellett távoznia, mert a válogatott azután, hogy csak gól nélküli döntetlenre volt képes Azerbajdzsán ellen, 2-0-ra kikapott Norvégiától az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Az együttestől ráadásul egy pontot levont az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), amiért egy horogkereszt volt látható a pálya füvén júniusban, az olaszok elleni Eb-selejtezőn. A horvátok így nyolc mérkőzés után 14 ponttal a harmadik, pótselejtezőt érő helyen állnak a H csoportban, amelyben az olaszok vezetnek 18 ponttal, és a norvégok a másodikak 16-tal.Az új szövetségi kapitány segítője az a Josip Simunic lett, aki a FIFA eltiltása miatt hagyta ki tavaly a brazíliai világbajnokságot: a 37 éves szakember – aki azóta már visszavonult – még 2013-ban az izlandiak elleni pótselejtezőt követően nácibarát usztasák egyik jelmondatával köszönte meg a szurkolóknak a biztatást.
Cacic lett a horvátok új szövetségi kapitánya
A 61 esztendős szakember hároméves szerződést írt alá.
2015. 09. 21. 19:20
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!