Blattert pénteken korrupció gyanújával kihallgatta a svájci rendőrség hűtlen kezelés miatt, továbbá házkutatást tartottak az irodájában, és számos iratot lefoglaltak. A hatóságok tanúként szintén kihallgatták Platinit annak kapcsán, hogy kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA alapjaiból származó pénzt állítólag az 1999 januárja és 2002 júniusa között a FIFA-nál végzett munkájáért fizették ki.A Die Welt napilap kedden saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy a francia sportdiplomata jóval több pénzt kapott a kétmillió franknál. A lap hozzátette, ha a gyanú beigazolódik, az UEFA első embere aligha pályázik a FIFA februárban megüresedő elnöki tisztségére.Platini hétfőn bejelentette, hogy mindenben a FIFA etikai bizottságának rendelkezésére áll, mivel semmi törvénybe ütközőt nem tett.A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.
Nyomoznak Platini ellen
Tanúként kihallgatták Platinit annak kapcsán, hogy kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában.
2015. 09. 29. 14:35
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!