Rodgers nem érzi biztosnak jövőjét a Liverpoolnál

A mostani szezonban négy mérkőzés óta nyeretlen az együttes.

MTI
2015. 09. 25. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Amikor egy ilyen nagy klub trénere vagy, mindig vannak spekulációk a munkáddal kapcsolatban. Ha nem nyer a csapatod, akkor ezek egyre intenzívebbek lesznek” – nyilatkozta pénteken a 42 éves északír szakember.

Rodgers arra a kérdésre, hogy mennyi ideig marad még a Liverpool edzője, azt válaszolta: „még egy napig, egy hónapig, netán egy évig, vagy még tovább. Szeretnék még legalább húsz évig vezetőedző lenni. S bár tudom, ezt a húsz évet nem mind a Liverpoolnál fogom eltölteni, amíg itt vagyok, harcolok a klubért és a játékosokért.”

A magyar válogatott kapust, Bogdán Ádámot is foglalkoztató Liverpool 2010 óta nem tudott nyerni hétvégi bajnoki ellenfele, az Aston Villa ellen az Anfield Roadon, és ha ezúttal sem tudja legyőzni riválisát, az akár Rodgers állásába is kerülhet. A mostani szezonban ugyanis négy mérkőzés óta nyeretlen az együttes, így csak a tizenharmadik helyen áll a tabellán.

Rodgers sorsa – akinek menesztésére a brit fogadóirodák is nagy esélyt látnak – már a hétközi ligakupameccsen megpecsételődhetett volna, ám a negyedosztályú Carlisle United elleni büntetőpárbajban Bogdán három tizenegyest is kivédett, így a Liverpool ha nehezen is, de bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.

„Nagyjából tíz edzőt szóba hoztak a Liverpoollal az elmúlt három évben, mióta itt vagyok, úgy gondolom, ez része a mi munkánknak. Rendszeres kapcsolatban vagyok a tulajdonosokkal, a kapcsolatunk mindig is szilárd volt – jelentette ki. – Azt kérem a szurkolóktól, hogy maradjanak hűségesek a csapathoz, amely fáradhatatlanul dolgozik mindennap.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.