Blatter után Platini is fellebbezett

Az UEFA kiáll a francia sportvezető mellett és minden szükséges lépést megtesz, hogy tisztázza őt.

MTI
2015. 10. 10. 13:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bizottság ugyanígy járt el Joseph Blatterrel, a FIFA elnökével szemben, aki még azon melegében fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, jóllehet ezzel együtt még csütörtök este elhagyta a FIFA zürichi központját.

A 79 éves Joseph Blattert – aki 17 éve áll a FIFA élén – két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, amely szerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

A csütörtöki döntés nyomán a rangidős alelnök, Issa Hayatou irányíthatja a világszövetséget, az UEFA azonban nem nevez ki átmeneti elnököt – a 69 éves kameruni sportdiplomatáról szóló cikkünket ide kattintva érheti el –, utóbbi szervezet végrehajtó bizottsága kiállt az egyébként valamennyi vele szemben felmerült vádat visszautasító Michel Platini mellett, és közölte: minden szükséges lépést megtesz, hogy tisztázza a francia sportvezetőt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.