Kű Lajos: A minimumot hoztuk

Az egykori labdarúgó szerint ez volt minden idők leggyengébb Eb-selejtezősorozata.

MNO
2015. 10. 12. 11:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A lényege ennek az Eb-selejtezősorozatnak, hogy hoztuk a kötelezőket az északi válogatottak ellen. Bravúrokra lett volna szükség az első két hely megszerzéséhez, ilyesmi sajnos nem sikerült, legfeljebb bravúrocskák – bukaresti egyenlítés, finnországi siker –, ezért tartunk itt, hogy hajrá, spanyolok. Ez minden idők leggyengébb selejtezőcsoportja volt, amelyben a minimumot hoztuk, ami ezúttal akár még elég is lehet az Eb-kijutáshoz” – közölte a sportoló.

„A görögök ellen nem volt védekezésünk, de pozitívum volt ezúttal a csatárjáték, különösen Németh Krisztián sokoldalú játéka tetszett. Védekezésben sajnos nem láttuk azt, amit Dárdai Pál megszilárdított hátul, amikor megtanította, hogy a munkaidő végéig dolgozni kell, vagyis 90 percig elkerülni a gólt és a végén is megpróbálni szerezni egyet. Hogy mi legyen a német szövetségi kapitánnyal? Ezzel várjuk meg a zárást és az esetleges pótselejtezőket” – tette hozzá Kű Lajos.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.