Új edzőjük van a Lengyelországban focizó magyaroknak

Jan Urban lett a bajnoki címvédő Lech Poznan labdarúgócsapatának vezetőedzője.

MTI
2015. 10. 12. 22:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub honlapján hétfő délután bejelentett edzőváltásra azért volt szükség, mert az együttes – Európa legrosszabb formában lévő bajnokcsapataként – 11 forduló után az utolsó, 16. helyen áll a bajnokságban.

Karol Klimczak klubelnök azt nyilatkozta, hogy alaposan megvizsgálták a rendkívül gyenge szereplés következtében kialakult helyzetet, és úgy vélik, új impulzusra van szükségük a játékosoknak, ezt pedig csak egy új edző képes biztosítani.

„Jan Urbanra nemcsak azért esett a választásunk, mert számos trófeát nyert, hanem azért is, mert közismert, hogy jó kapcsolatot képes ápolni a játékosokkal. Reméljük, vezetésével a csapat kilábal a válságból, és megkezdi a felzárkózást. Vissza kell állítani a játékosok önbizalmát, és el kell távolodni a kiesési zónától. A csapatnak végre a valós tudása szerint kell játszania” – szögezte le a klubelnök.

Az új vezetőedző hétfőn már munkába is állt. Bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: tisztában van vele, hogy nagy kihívás előtt áll, de nem fél a feladattól. „Hiszem, hogy képes vagyok segíteni, és hamarosan egyenesbe jövünk. A csapatban komoly potenciált látok, hiszen a játékosok nem olyan régen megmutatták, hogy nagyon jó focit tudnak játszani. Sok összetevője van a jelenlegi helyzetnek, de megpróbáljuk a lehető leghamarabb megoldani a problémákat” – magyarázta Jan Urban, aki a varsói Legiával korábban kétszer volt lengyel bajnok, legutóbb pedig a spanyol Osasuna trénereként tevékenykedett. Új együttese kispadján szombaton, a Ruch Chorzów elleni bajnoki mérkőzésen mutatkozik be.

A Lech Poznan augusztusban kiesett a Bajnokok Ligája-selejtezőből, majd az Európa Liga-kvalifikáció utolsó fordulójában elbúcsúztatta a Videotont, a csoportkört pedig egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.