Blatter: Közel voltam a halálhoz

Az eltiltott elnök saját bevallása szerint közel volt a halálhoz, amikor a hónap közepén kórházban kezelték.

MTI
2015. 11. 23. 14:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az angyalok éneke és az ördög tüze között voltam” – mondta a 79 éves sportvezető a svájci RTS csatornának adott interjújában, amelyet szerdán mutatnak majd be. Blatter a beszélgetésben nem árulta el, pontosan miért is kellett kórházban ápolni őt.

Blattert és az európai szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platini FIFA-alelnököt október 8-án tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellenük a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott a FIFA elnökétől 2011 februárjában.

Joseph Blattert május 29-én újra megválasztották, ötödik ciklusát azonban azzal kezdte, hogy június 2-án lemondott posztjáról, miután a tisztújítás előtt két nappal hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. A letartóztatottakkal együtt 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádoltak meg bűnszövetkezet működtetésével, azóta a botrány tovább gyűrűzött.

A svájci sportvezető június 2-i lemondásakor rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, de a február 26-ra kiírt tisztújításig ő akarta tovább vezetni a FIFA-t. A 90 napos eltiltás miatt a szervezetet most a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányítja.

Mindkét sportvezető fellebbezett az ügyben, de ezt elutasították, a FIFA etikai bizottsága azóta már fel is kérte az illetékes testületet, hogy szankcionálja az érintetteket.

A Blatter posztjára pályázó Platini a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult az ügyben, a FIFA-elnök szerint amennyiben sikerrel jár, akkor Platinit meg is választják majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.