Csányi: Hibáztam a szurkolói kártyák ügyében

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke nem fél attól, hogy leégnénk az Európa-bajnokságon.

FB
2015. 11. 22. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Szentségtörés lenne, ha a focin kívül másról is diskurálnánk. Vagyis nekünk az összecsapásokon kizárólag a futball adja a témát” – mondta a Boon.hu-nak adott interjújában az OTP-vezér arra a kérdésre, miről szoktak Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélgetni a lelátón. Csányi elárulta, hogy a válogatott Eb-kijutásának éjszakáján ő is bement az öltözőbe és neki is jutott a pezsgőből. „Károm nem keletkezett, mellesleg bevallom, hogy a diadal oltárán szívesen feláldoztam volna az öltönyömet” – jelentette ki a sportvezető, aki azt is elárulta: Karl-Heinz Rummenigge is gratulált neki a válogatott sikere alkalmából.

Az MLSZ elnöke szerint sikeres országok módszereit akarták átvenni, „miközben arra törekedtünk, hogy őrizzük meg a magyar labdarúgásra jellemző jegyeket. Ilyen a kreativitás, a technika, a küzdés és így tovább. Úgy látom, hogy az út felfelé vezet”. „Nem félek a jövőtől és nem fél a szövetségi kapitány, Bernd Storck sem” – folytatta Csányi Sándor, aki szerint nem fog leégni a válogatott az Eb-n. Álmodozni viszont nem akart, ezért álomcsoportot sem állított össze.

A korrupciós botrányba keveredett Michel Platiniról, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökéről az UEFA végrehajtó bizottságának tagja csak ennyit mondott: „odafigyel egész Európára, nem csupán a nagy, hanem a kis országokra, sőt az amatőr és a női szakágra is”. Állítása szerint egyébként az NB I nívója javult, majd hozzátette:

„Megjegyzem, hogy a sokat szidott szurkolói kártya már nem akadálya annak, hogy a nézők meccsre járjanak. Bevezetése előtt hibáztunk, hibáztam, hiszen én ragaszkodtam a kötelezővé tételéhez”.

Csányi Sándor elárulta: nem tervezik az NB I mezőnyének bővítését és azt szeretné, ha több erős vidéki csapat lenne. Az NB II létszámát viszont húszra növelik. Szavait így zárta: „bőven van még feladatunk: folytatnunk kell az infrastruktúra fejlesztését és szakmai téren is jócskán akadnak teendőink”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.