Egészen meglepőt mondott Drogba a Premier League-ről

Az elefántcsontparti szerint nehezebb az észak-amerikai bajnokság, mint az angol.

MTI
2015. 11. 26. 17:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az emberek azt hiszik, hogy könnyebb itt játszani, de higgyék el nekem, nehezebb, mint Angliában, méghozzá elsősorban az utazás miatt” – mondta az elefántcsontparti csatár, aki májusban a Chelsea-től igazolt a Impact Montréal csapatához. Hozzátette: nem véletlen, hogy nagyon kevés idegenbeli siker születik az MLS-ben, mivel a vendégjátékosok a hosszú út miatt fáradtan lépnek pályára.A 37 éves futballista úgy véli, az MLS fejlődő bajnokság, és néhány év múlva az egyik legnagyobb és legfontosabb lesz a világon, már most sok nagyon jó játékos szerepel benne.Drogba, akinek még egy év hátravan a szerződéséből, 14 meccsen 12 góllal segítette együttesét, hogy a rájátszásba jusson, ahol aztán az elődöntőben alulmaradt a Columbus Crew gárdájával szemben. A minden idők legjobb Chelsea-játékosának választott támadó a Kékekkel négy bajnoki címet és FA-kupa-diadalt ünnepelhetett, 2012-ben pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.