Arsene Wenger a L’Equipe francia sportlapnak nyilatkozva súlyos állítást tett: úgy véli, hogy a futballt is mélyen érinti a dopping, az illetékes szervek viszont ezt egyszerűen nem vizsgálják ki megfelelően.
Az Arsenalt 1996 óta edző 66 éves tréner szavainak aktualitását növeli, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Szervezet, a WADA hétfőn az orosz atlétikai szövetség felfüggesztését és számos sportoló örökös eltiltását javasolta, miután jelentése szerint a moszkvai szűrőlaborban csaknem 1500 doppingmintát semmisítettek meg, és erről a sportminiszter is tudott. Az ügy nyomán a FIFA is vizsgálódni kezdett.
Wenger azért fogalmazott meg sarkos véleményt, mert a Bajnokok Ligája idei csoportkörében csapata kikapott a Dinamo Zagrebtől, a meccs után viszont a horvátok középpályása, Arijan Ademi megbukott a doppingellenőrzésen. A B típusú mintáját jelenleg is vizsgálja az UEFA.
„30 éve, mióta menedzserként dolgozom, egyetlen esetben sem vettem rá játékost arra, hogy teljesítményfokozó szert adjon be magának, és erre büszke vagyok” – mondta az Independent által is szemlézett interjúban az edző, hozzátéve: „viszont sok csapat ellen meccseltem már, amelyik nem osztja a nézeteimet”.
A francia kijelentette: a sportban az a szép, hogy mindenki nyerni akar a pályán, de végül csak egy győzhet, és ez így van jól. Szerinte olyan időszakot élünk, melyben sokszor dicsőítik a győzteseket, de senki sem nézi, hogy a versenyző milyen módon érte el eredményét. Később pedig mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy az illető csalt. Addig viszont a második helyen végzett szenved, hiszen nem kap megfelelő elismerést, pedig tisztán küzdött.
Arsene Wenger nem először emeli fel a hangját a tiltott teljesítménynövelők ellen. Korábban többször is hangsúlyozta, hogy sűrűbb doppingszűrésre lenne szükség a futballban. Egy ízben még azt is kijelentette, hogy a sportág tele van legendákkal, akik valójában egyszerű csalók.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!