Hihetetlen átigazolásokra készül a Manchester City

Lionel Messit és Josep Guardiolát csábítanák a szigetországba.

MTI
2015. 11. 27. 10:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság beszámolója alapján az egyesült arab emírségekbeli tulajdonosok már a következő szezontól számítanak a két új szerzeményre, és a szerződtetésük érdekében nem riadnak vissza attól, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak. A The Sun szerint Messi például évente 57 millió eurót keresne Manchesterben, s az FC Barcelona 170 millió eurót kapna érte.

A lap úgy tudja, hogy a játékos esetleges átigazolásáról szóló tárgyalások első fordulója jól sikerült.

Az edzői posztra nyártól Guardiola a City tulajdonosok első számú kiszemeltje. A becsült 17 millió eurós éves járandóságával a világ legjobban fizetett edzőjeként számon tartott katalán szakember szerződése jövőre lejár Münchenben, és hosszabbításra egyelőre nem került sor.

A Manchester Cityt 2008-ban vette meg egy abu-dzabi befektetői csoport, azóta a csapat 2012-ben és 2014-ben bajnoki címet, 2011-ben FA Kupa-diadalt, 2014-ben pedig Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett. A Bajnokok Ligájában ugyanakkor még nem következett be az áttörés, eddig két nyolcaddöntős szereplés volt a legjobb eredmény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.