No ő az, akit a két évvel ezelőtti bukaresti égés után nem sokan szerettek volna újra címeres mezben látni. Ehhez képest a pótselejtezőn a legbiztosabb pont volt a védelemben. A románok ellen írták le, a románok ellen tért vissza, de mekkora különbség volt a két teljesítmény között! Az a szeptember 4-ei meccs volt Bernd Storck belépője is, aki azután már komolyan számolt Guzmiccsal. A hátvéd Észak-Írországban még gólt is szerzett.
Rengeteget fejlődött a lengyel bajnokságban, a Wisla Krakównál, főként fejben. Ez a mentális erő hozta vissza a nemzeti csapatba is. Hogy Krakkó-e neki a végállomás, azt majd az idő eldönti, mindenesetre Királlyal ellentétben neki a jövőjét is komolyan befolyásolhatja majd, hogy mit sikerül mutatnia Franciaországban. Ki tudja, a bukaresti pokolból milyen magasra vezethet az útja
A pótselejtezőkön robbant be a köztudatba, addig jóformán csak a Fradi szurkolói ismerték a teremfocistából átvedlett középső középpályást. A húszéves futballista norvégok elleni játékát Hajdú B. István kommentátor például Makélélééhez hasonlította, s a török Bursaspor egyik megfigyelője sem fukarkodott a jelzőkkel, mikor arról beszélt, hogy az elmúlt ötven évben nem látott hozzá hasonló tehetséget. A Ferencvárosnál már beszédtéma, hogy mikor csinálnak pénzt Nagyból, de azért jó érzékkel az Európa-bajnokságot még megvárnák az értékesítésével.
A fiatal srácra komoly feladat hárulhat Franciaországban, ugyanis egy alapvetően defenzív csapatban kulcspozíció a védekező középpályásé. Nem csak az ütközéseknél, a labdaszerzésben és a területek szűkítésében, hanem az előrejátékban is. A tornán megmutathatja mentális felkészültségét, hogyan tud nyomás alatt passzolni, mélységből akciókat indítani. Erre a feladatra a Fradiban nincs akkora szükség, ugyanis a zöld-fehérek uralják a hazai mezőnyt, nem játszanak komoly presszió alatt – csak egyszer-egyszer, az Európa Ligában kellett volna
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!