Négyéves eltiltás dopping miatt?

Az UEFA pénteken négy évre eltiltotta Arijan Ademit, a Dinamo Zagreb macedón játékosát.

MTI
2015. 11. 21. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az UEFA döntését a klub hozta nyilvánosságra a honlapján megjelentetett közleményben, amelyben az áll: az európai szövetség a lehető a legkeményebb szankciót alkalmazta.

„Ezt még a legrosszabb forgatókönyv esetén sem tudtuk elképzelni. Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy ebben a nehéz időszakban is támogassuk Ademit, akinek olyan erősnek kell maradnia, mint mindig”

– olvasható a közleményben. A Dinamo vezetőedzője, Zoran Mamic elmondta: megdöbbentek a súlyos büntetésen, amely ellen fellebbezni fognak. „Értelmetlen dolog négy évre eltiltani egy játékost, akiről bebizonyosodott, hogy szennyezett táplálékkiegészítőt fogyasztott. A szabály az szabály, és valóban óvatosnak kell lenni, mit fogyaszt az ember, de a négy év túl sok” – vélekedett a tréner, aki hangsúlyozta, Ademi nyilvánvalóan nem tudott a termék hibájáról.

A 24 éves, háromszoros macedón válogatott középpályásnak szeptember 16-án, az Arsenal ellen 2-1-re megnyert Bajnokok Ligája-csoportmeccs után kellett doppingmintát szolgáltatnia, amelynek A- és B-próbája is pozitív eredményt hozott. A játékos ennek ellenére kitart ártatlansága mellett.

„Képtelen vagyok szavakba önteni, milyen rettenetesen érzem magam. Nem vagyok bűnös, tudom, hogy nem tettem semmi rosszat, mégis drasztikus büntetést kaptam”

– nyilatkozta a játékos. A klub korábbi közlése szerint ebben az évben már hatszor ellenőrizték a macedónt, és egyszer sem mutattak ki tiltott szert a szervezetében. Ademi eltiltása rövid idő alatt a második csapás volt, ami a zágrábi klubot sújtja, ugyanis Zdravko Mamic vezérigazgatót szerdán átigazolási szabálytalanságok gyanúja miatt letartóztatták. Az edző testvérét korábban sikkasztás és adóelkerülés miatt őrizetbe vették és kihallgatták. A 17-szeres bajnok Dinamo az elmúlt tíz szezonban kivétel nélkül aranyérmes lett Horvátországban, most a tabella második helyén áll.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.