Jamie Vardy, a Leicester City csatára a hétvégén megdöntött egy nagyon komoly Premier League-rekordot; 11 egymást követő mérkőzésen talált a hálóba, így átadta a múltnak Ruud van Nistelrooy csúcsát.
Tizennégy mérkőzés után csapata nagy meglepetésre a második a tabellán (ugyanannyi pontja van, mint a listavezető Manchester Citynek), így egyre több nagy klub figyelmét vonzza magára a remek formában lévő játékos. A szigetországi média már pedzegeti a Manchester United és a Chelsea érdeklődését is, akik állítólag 30 millió fontot is kifizetnének érte a téli átigazolási időszakban.
Vardy a sikerek után is azt hangoztatja, hogy ő ugyanaz az ember maradt, nem szállt el a hirtelen jött médiafigyelem miatt. Elégedett a Leicester City lehetőségeivel és annak edzőjével, Claudio Ranierivel is, aki szerinte új szintre emelheti majd a klubot, ami megfelel az ő ambícióinak is, így nem gondol a váltásra – írja az Espnfc.com.
Mind a manchesteri, mind a londoni csapatnak nagy szüksége lenne egy gólerős támadóra, a Unitednél egyelőre keresik a Ferguson-korszak kiváló csatárainak utódait, hiszen a vörösök ebben a szezonban mindössze 20 bajnoki gólig jutottak 14 mérkőzésen. Az előző évben bajnok Chelsea pedig finoman szólva is alulteljesít ebben az idényben, csak a 14. a bajnokságban. A londoniaknak hárommal több lőtt góljuk van, mint bajnoki meccsük.
Jamie Vardyról tudni kell, hogy már nem a fiatal tehetség kategória, 28 éves, ráadásul pár éve még alsóbb ligás csapatokban játszott, de most a legjobb formában lévő angol játékosként tartják számon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!