Idén már nem játszhat a Bayern három sztárja

Sérülésük súlyosabbnak bizonyult a korábban feltételezettnél.

MTI
2015. 12. 04. 21:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Josep Guardiola vezetőedző a klub pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a brazil Costa comb-, a holland Robben vádli-, illetve az osztrák Alaba bokasérülése súlyosabbnak bizonyult a korábban feltételezettnél, ezért a téli szünet előtt már egyikük sem játszhat.

„Reményeim szerint az újév elején ismét velünk edzhetnek. Az a lényeg, hogy mindannyian százszázalékos állapotban legyenek a téli szünet után” – mondta Guardiola.

Douglas Costa kiválóan helyettesítette a március óta hiányzó Franck Ribéryt. Az edző szerint a brazil játékos az év utolsó mérkőzésén, Hannoverben akár pályára is léphetne, de nem akarnak felesleges kockázatot vállalni. Ami a súlyos bokasérülés után lévő francia Ribéryt illeti, Guardiola biztos benne, hogy decemberben, valamelyik tétmeccsen ismét pályára léphet.

Juan Bernat, Thiago Alcantara és Mario Götze már régóta sérült, de előbbi kettő a jövő héten minden bizonnyal újra edzésbe állhat.

A Bayernnek három bajnoki találkozója, egy kupamérkőzése és egy Bajnokok Ligája-meccse lesz még az idei naptári évben. A bajnoki címvédő müncheniek nyolc ponttal vezetik a Bundesliga tabelláját, BL-csoportjukból pedig az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már továbbjutottak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.