Az elnyert összeget el is kell költeni, ám amint a lap írja, ezzel a korábbi években sem volt probléma. A TAO-rendszer 2011-es bevezetése óta mindenesetre több mint 11 milliárd forintot kapott Orbán Viktor falujának alapítványa. Három esztendőben kétmilliárdnál is többet: 2011-ben 2,8 milliárdot, 2012-ben 2,6-ot, 2014-ben pedig 2,2 milliárd forintot.
A mostani, 1,73 milliárdos összeget az alábbi célokra költhetik majd: 103,5 millió forintot személyi jellegű ráfordításokra; 64,8 milliót előfinanszírozott nem ingatlan jellegű tárgyi eszköz beruházásra, felújításra; 1,36 milliárd forintot utófinanszírozott ingatlan beruházására, felújításra; 206 millió forintot pedig az utánpótlás-nevelés feladatainak ellátására fizethetnek ki. A felcsúti alapítványnak 736,4 millió forintos önrészt kell beletennie a fejlesztésekbe, ám amint a lap megjegyzi, ez a tavalyi négymilliárdos nyereségre tekintve megoldható feladat.
Az utófinanszírozott ingatlanberuházás egy sportcsarnok építését jelenti, emellett takarítógépet és két traktort is vásárol az alapítvány, ezekre összesen 58 milliót költenek a Menedzsment Fórum szerint.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Felcsút mögött a második legtöbb TAO-pénzt elnyerő település Kisvárda. Soltész Miklós fejlesztési miniszter városába mindenhonnan ömlik a pénz, erről bővebben itt olvashat.