„Mint a szövetség elnöke határoztam úgy, hogy mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, Karim Benzema nem léphet pályára Franciaország képviseletében. Ez nem a végrehajtó vagy az etikai bizottság döntése” – nyilatkozta a francia szövetség (FFF) elnöke, Noel Le Graet.
„Mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás úgy nem ítéli, hogy mindaz, amivel Benzemát vádolják, túlzott, a szövetség nem változtatja meg az álláspontját” – tette hozzá.
Le Graet kijelentette: támogatná az ügyben eljáró bíróságot abban, hogy létrehozzanak egy találkozót a két játékos között.
Múlt kedden Manuel Valls francia miniszterelnök adott hangot véleményének, mely szerint nem biztos, hogy Benzemának helye van a nemzeti együttesben.
„Egy nagyszerű sportolónak példát kell mutatnia, s ha erre nem képes, akkor nincs helye a francia válogatottban” – nyilatkozta akkor a politikus a Europe 1 rádiónak.
Benzemát november elején hallgatta ki és vette őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el ellene. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, és bár később visszatérhetett Madridba, folyamatosan ellenőrzik, például nem kerülhet kapcsolatba Valbuenával, illetve az ügy további szereplőivel.
Az ügy sértettje november végén Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.
Az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatár pontosan milyen szerepet játszott a zsarolásban, de a nyomozók úgy vélik, Benzemát egy gyerekkori barátja vette rá arra, hogy közvetítőként lépjen fel, egyszersmind érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.
Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele: birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!