A FIFA nem zárta ki, hogy volt szavazatvásárlás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ám bizonyítani nem sikerült.

MTI
2016. 03. 04. 19:40

Beckenbauer egy másik gyanús pénzmozgással összefüggésben is nyomás alá került a közelmúltban. A Freshfields jelentése megerősítette, hogy 10 millió eurót utalt át több részletben, egy svájci ügyvédi iroda bankszámláján keresztül a katari Kemco vállalatnak, amelynek tulajdonosa Mohamed bin Hammam. Mindez 2002-ben történt, két évvel azután, hogy Németország elnyerte a 2006-os világbajnokság rendezési jogát. A közel-keleti ország egykori legmagasabb rangú sportvezetőjét, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) korábbi elnökét, a FIFA egykori alelnökét 2012 decemberében élete végéig eltiltották a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

A The Sunday Times 2014 nyarán azt írta: egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy bin Hammam kenőpénzekkel „megvásárolta” hazája számára a 2022-es világbajnokságot. A tekintélyes konzervatív brit lap közölte, hogy hatalmas mennyiségű, több milliónyi olyan dokumentumhoz – köztük email üzenetekhez, bankszámla-kimutatásokhoz, átutalási bizonylatokhoz – jutott hozzá, amelyek a korrupt kifizetéseket bizonyítják.

„Ezek az összegek valahol Katarban, a Bin Hammam befolyása alá tartozó vállalatnál kötöttek ki, de ezenkívül minden egyéb csak spekuláció. Nekünk az volt a feladatunk, hogy felderítsük a tényeket, ám néhány dokumentum eltűnt a DFB főhadiszállásról” – magyarázta Duve. Példaként hozzátette: az átutalt pénz összefüggésbe hozható Blatter FIFA-elnöki újraválasztásával, illetve a 2000-es szavazással, de mindez pusztán spekuláció lenne.

Beckenbauer korábban elismerte, hogy hibáztak, de határozottan tagadta, hogy bármilyen szabályt megszegtek volna.

A FIFA azt közölte, hogy alaposan tanulmányozza a 361 oldalas Freshfields-jelentést, és annak megállapításait beépíti a saját jelenlegi vizsgálatába.

„Ez teljesen elfogadhatatlan gyakorlat, és a szövetség belső ellenőrzési mechanizmusainak teljes kudarca. Nem vonunk le gyors következtetéseket a jelentésből. Megvizsgáljuk, megvitatjuk a tartalmát, és megvárjuk az adóhatóság vizsgálatának eredményét” – nyilatkozta a DFB ideiglenes elnöke, Rainer Koch, aki a tavaly lemondott elnököt, Wolfgang Niersbachot tette felelőssé a botrányok miatt.

A német hírügynökség (dpa) elemzésében hangsúlyozza, hogy a várva várt vizsgálati jelentés nem adott választ az ügy legfontosabb kérdéseire, sőt még az eddigieknél is több kérdést vetett fel, Franz Beckenbauer pedig egyre nehezebb helyzetbe kerül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.