A bajnoki cím megszerzésére törekvő Arsenal és a Tottenham nem tudta kihasználni, hogy kedden a listavezető Leicester City pontokat veszített.
A Swansea City olasz vezetőedzője, Francesco Guidolin nem utazott el az Arsenal otthonába, mert tüdőgyulladás miatt kórházba került. Csapata négy nyeretlen bajnoki meccs után tudott ismét győzni.
A Tottenham győzelmi sorozata hat forduló után szakadt meg, pedig sikere esetén a tabella élére állhatott volna.
A Manchester City vasárnap 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel legyőzte a Liverpoolt a Ligakupa londoni döntőjében, Jürgen Klopp vezetőedző csapata viszont most fölényes sikerrel vágott vissza.
A meccset Adam Lallana, James Milner és Roberto Firmino is egy-egy góllal és gólpasszal zárta.
Lallana legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén háromszor volt eredményes, ugyanannyiszor, mint az azt megelőző 37 alkalommal összesen. Firmino 2016-ban már hat gólnál és négy gólpassznál jár. A Manchester City legutóbb 2008 novemberében vesztett el három egymást követő találkozót a Premier League-ben.