Utolsó pillanatokban kapott ki a Videoton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hrepka Ádám és Novotny Soma ebben a fordulóban is remekelt. A Fradi egygólos győzelmet aratott.

MTI
2016. 03. 09. 19:37

A Diósgyőr és a Videoton összecsapásán eleinte mezőnyjáték folyt a pályán, majd a hazai csapat került fölénybe. A hazaiak több támadást vezettek, a székesfehérváriak pedig időnként csak sárgalapot érő szabálytalanságokkal tudták megállítani őket. A DVTK büntetőből jutott előnyhöz, de még a szünet előtt egyenlített a Videoton, amely az első 45 perc alatt ritkán jutott el kapura lövésig.

A második félidőben viszont jórészt a vendégek irányítottak, a diósgyőriek kevésbé tudták megtartani a labdát, a játék többnyire az ő térfelükön zajlott. A hajrára aztán ismét felpörögtek a hazaiak, és a hosszabbításban a csereként beállt Novothny Soma góljával kiharcolták a győzelmet.

Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek az első félidőben, a 29. percig Khaly Iyane Thiam kapufája jelentette a legígéretesebb helyzetet. Akkor Thiam Hrepka Ádámot ugratta ki, s ő nyolc méterről bevette a Honvéd kapuját.

A folytatásban is többször veszélyeztetett mindkét fél, de újabb gól már nem esett. Hrepka ezzel két mérkőzés alatt, két győztes góllal segítette csapatát. Az MTK ezzel a győzelemmel négy mérkőzés óta veretlen.

Az első negyedórában a Haladás játszott fölényben, és a vezetést is megszerezte bő tíz perc után, ugyanis Sankovic eladott labdáját követően Williams értékesítette ziccerét. Ezután is a szombathelyiek irányítottak, az Újpest mégis egyenlíteni tudott Lencse szép megmozdulása révén. A bekapott gól megzavarta a hazaiakat, de a szünetig nem született újabb találat.

A folytatásban a fővárosiak futballoztak veszélyesebben, több helyzet is akadt előttük, de a befejezésnél, ha nem sokkal is, de rendre célt tévesztettek a lila-fehér játékosok. Később visszaesett az iram, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. Úgy tűnt, mindkét csapatnak megfelel a döntetlenért járó egy pont, és a lefújásig már nem is változott az eredmény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.