Kabát Péter mentette meg az Újpest meccsét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szombaton rendezték az OTP Bank Liga 27. fordulóját, az élvonalnak ezt a körét március végéről halasztották el.

MTI
2016. 04. 09. 21:05

Szombathelyi-Swietelsky Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)
Sopron, 1187 néző, v.: Karakó
gólszerző: Williams (56.)
sárga lap: S. Wils (48.), Halmosi (64.), illetve Takács P. (8.), Calvente Criado (30.), Punosevac (57.), Birtalan (59.)

Haladás: Király – Jánvári, S. Wils, Schimmer, Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. (Medgyes, 84.) – Williams (Martínez, 71.), Gaál, Halmosi (Popin, 90.)

Békéscsaba: Poleksic – Piermayr, Vaskó, Damjanovic, Guaru – Calvente Criado, Spitzmüller, Takács P. (Paukner, 75.), Laczkó – Viczián (Birtalan, a szünetben), Punosevac

A Videoton három nagy helyzettel kezdte a találkozót, a vendégek ugyanakkor már első lehetőségüket gólra váltották: Remili emelt a kifutó Kovácsik felett a kapuba. Néhány perccel később a Vasas a második helyzetéből is betalált, ismét Remili volt eredményes. A fehérváriak azonnal reagáltak és nagy nyomás alá helyezték a fővárosiak kapuját, fölényük azonban nem párosult góllal.

A második félidő forgatókönyve is hasonlóan alakult: a hazaiak támadtak, a vendégek védekeztek és abból igyekeztek kontrákat vezetni. Az agilisan játszó Géresi előbb kapufát lőtt, majd negyedóra múlva megszerezte a szépítő találatot. A fehérváriak vérszemet kaptak a góltól és Nego lövésével perceken belül egyenlítettek. A Vasas nem volt képes ritmust váltani, a Videoton pedig sorra alakította ki a helyzeteket ellenfele kapuja előtt, de újabb gólt már nem szerzett.

Videoton FC – Vasas FC 2-2 (0-2)
Felcsút, 1227 néző, v.: Farkas Á.
gólszerző: Géresi (74.), Nego (78.), illetve Remili (14., 18.)
sárga lap: Pátkai (33.), Juhász R. (63.), Suljic (73.), Nego (93.), illetve Hangya (17.), Novák Cs. (71.), Remili (73.)

Videoton: Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Juhász R., Stopira – Pátkai – Suljic, Haraszti (Nego 54.), Pölöskei (Oliveira 27.), Géresi – Feczesin (Tischler 46.)

Vasas: Hermány – Szivacski (Preklet 91.), Debreceni, Ristevski, Hangya – Korcsmár, Vida M. – Ádám M. (Adamovic 90.), Remili, Berecz Zs. – Novák Cs. (Ignatidis 84.)

A vendégek nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, de nem sikerült előnyhöz jutniuk, majd negyedóra elteltével kiegyenlítettebbé vált a játék, ekkor az MTK előtt is adódott néhány lehetőség. Az első félidő hajrája ismét a Diósgyőré volt, Hegedüsnek többször is nagyot kellett védenie, a játékrész legnagyobb helyzetét mégis a fővárosiak hagyták ki Nikac révén, aki közelről emelt a kapu mellé közvetlenül a szünet előtt.

A második félidő ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: Nikac rontott nagy helyzetben. Ezt leszámítva viszont kevesebb veszélyes helyzet alakult ki a kapuk előtt, noha továbbra is a miskolciak futballoztak enyhe mezőnyfölényben és támadóbb szellemben. A hajrában úgy tűnt, mindkét fél megelégszik az egy ponttal, s nem is született találat a lefújásig.

A fővárosiaknak ez volt a negyedik hazai meccsük a Fejér megyei városban, és most először nem gyűjtötték be a három pontot, míg a miskolciak négy bajnoki találkozó óta veretlenek.

MTK Budapest–Diósgyőri VTK 0-0
Dunaújváros, 1000 néző, v.: Berke

MTK Budapest: Hegedüs – Poór, Baki, Grgic, Vadnai – Hajdú (Deutsch, 86.), Bese, Thiam, Kanta, Gera D. (Vogyicska, 92.) – Nikacs (Varga Sz., 53.)

Diósgyőri VTK: Rados – Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes – Elek, Nikházi (James, 71.), Egerszegi, Koman, Bognár (Novothny, 61.) – Bacsa (Ternován, 91.)

Az első félidő első felében alig forogtak veszélyben a kapuk, majd a 28. percben Takács jobb oldali beadását Szabó a saját kapujába fejelte. A gól megzavarta a hazaiakat, a Debrecen több helyzetet is kialakított, de csak kapufáig jutott.

A szünet után is a vendégek előtt adódtak nagyobb helyzetek, de a játékosok a legnagyobb ziccert is kihagyták. A Paks csak elvétve jutott el ellenfele kapujáig, s bár a hajrában megpróbálta beszorítani a hajdúságiakat – Bódi egyszer a gólvonalról mentett fejjel –, ennek nem lett eredménye.

Paksi FC – DVSC-TEVA 0-1 (0-1)
Paks, 800 néző, v.: Németh Á.
gólszerző: Szabó J. (28., öngól)
sárga lap: Bartha (67.), Bajner (79.), illetve Lázár P. (39.), Máté P. (40.), Bódi (60.)

Paks: Székely – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Koltai, Szakály D., Bertus (Bajner, 70.), Bartha – Hahn

DVSC: Verpecz – Lázár P., Máté P., Mészáros N., Korhut – Jovanovic, Bódi, Holman (Tisza, 88.), Varga J. – Horváth Zs. (Delmic, 68.), Takács T. (Kulcsár T., 90.)

A forduló utolsó mérkőzésén a Ferencváros 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.