A felcsúti mérkőzést fokozott rendőri készültség előzte meg a majdnem 1000 fős kispesti szurkolósereg miatt. A Pancho Arénában ritkán hallható hangorkánban kezdődött a találkozó a vendégtábor jóvoltából, de mégis a hazaiak szerezhettek volna vezetést a 3. percben. Horváth hatalmas védéssel akadályozta meg.
A kispesti kapus tíz perccel később csúnyán alászaladt a labdának, ám Pekár az üres kapu mellé lőtte a labdát. Végül a 20. percben góllá érett a hazaiak veszélyesebb játéka, Bacelic-Grgic került a Honvéd védelme mögé, és nem hibázta el az újabb ziccert (1–0).
A 31. percben egy szögletet követően második gólját is belőtte a Puskás Akadémia. Egy lecsorgó labdát Tar Zsolt vágott félfordulatból a Honvéd kapujába (0–2). Ezzel a felcsútiak voltak bent maradók, hiszen a Vasas egyelőre döntetlenre állt Dunaújvárosban.
A kispesti szurkolók hatalmas elánnal biztatták csapatukat, és ócsárolták olykor a vendéglátókat. A vörös-feketék nem ápolnak túl baráti kapcsolatot a Puskással. Annak ellenére, hogy a Száguldó Őrnagy Kispesten rúgta a bőrt, Felcsútra került a Puskás-hagyaték, és a klub korábbi kommunikációs vezetője, Szöllősi György birtokolja a legenda nevével futó termékeket, így például a Puskás sört. Korábbi Honvéd-Puskás meccsen még az is előfordult, hogy leszedették a kispestiekkel a Puskás, Kispest, Hungary feliratú drapériájukat. A videón a fentiek miatt zúg elsöprő erővel a „Legendát nem lehet venni”.
Rögtön ezután megszületett majdnem a harmadik Puskás-gól is, amikor a Honvéd-szurkolók rákezdtek a „Bunda, bunda, bunda” rigmusra, a továbbiakban pedig Iványi játékvezető Kispestet sújtó ítéleteinél többször is felhangzott a cigányozás és a csalózás, de végül különösebb atrocitás nélkül zajlott le a mérkőzés. A második játékrész a Honvéd meddő mezőnyfölényében telt, igazi gólhelyzetet nem tudott kialakítani Marco Rossi csapata. (A videóért külön köszönet kedves olvasónknak!)
A mérkőzés hajrájában egy szöglet után Bobál Dávid fejesével szépíteni tudtak a vendégek, de a szemek ezután Dunaújvárosra szegeződtek, ahol 1–0-ra vezetett a Vasas Vida Máté csaknem 40 méteres góljával. Pavlov betörésből szerzett találata végül mindent eldöntött: hiába győzött a Puskás Akadémia, kiesett az első osztályból.
LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Honvéd 2–1 (Bacelic-Grgic 20., Tar Zs. 31., ill. Bobál D. 91.)
MTK–Vasas 0–2 (Vida 66., Pavlov 91.)