A jövő évi költségvetésben a nemzeti stadionfejlesztési programon belül 12,369 milliárd forint van előirányozva, amiből a legtöbbet a szombathelyi Haladás-stadion felújítására adja majd a kormány, 5,6 milliárd forintot. A diósgyőri stadionra 3,769 milliárd, a székesfehérvári Sóstói Stadionra 1,5 milliárd, a budapesti Illovszky Stadion munkálataira 1 milliárd, míg a Bozsik Stadionra 500 millió forint van előirányozva. Április végén jelentették be a paksi stadion teljes felújítását és átépítését. A 2017 őszére befejeződő projekt a 4500 férőhelyes, fedett és nemzetközi meccsekre is alkalmas új stadion teljes költsége 1,4 milliárd forint, a helyi önkormányzat 600 milliót áldoz a beruházásra.
Még az idén átadják az MTK új, modern, 6500 néző befogadására alkalmas stadionját, amely az egyesületnek egy árva forintjába sem került, míg az állam 6,3 milliárd forintot különített el a projektre. Miközben mindenki számára világos, hogy a kék-fehérek találkozóin – talán a Fradi elleni bajnokit kivéve – sosem lesz telt ház. Sőt, maga Deutsch Tamás, az MTK Budapest klubelnöke a Bumm.hu portálnak adott videonyilatkozatában elismerte, a stadionépítések egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. Bízik abban, hogy az új létesítményben sikerül majd az átlagnézőszámot háromezerre feltornászni. Kijelentette, ha ez nem sikerül, az az ő személyes kudarca lesz.
Stadionrekonstrukciós program 1998–2002. Tíz stadiont érintett (Újpest 800 millió Ft, Nyíregyháza és Székesfehérvár 500-500 millió Ft, Dunaújváros és Zalaegerszeg 400-400 millió Ft, Pápa 200 millió Ft). 6-7 milliárd forint volt az összköltség. Az önkormányzatok fizették a költségek 50 százalékát, és ők voltak a fenntartók.
Stadionfejlesztési program 2013–2020. Tíz év alatt 32 stadion épülne. 220 milliárd forint a tervezett összköltség (döntően közpénz). Eddig 7 stadiont adtak át, 42,11 milliárdból, amiből 40,2 milliárd Ft közpénz (Felcsút 3,5 milliárd, Debrecen 13,5, Ferencváros 19,51, Gyirmót 0,91, Szolnok 2,5, Mezőkövesd 1,25, Balmazújváros 0,64).