Böde góljával nyert Kispesten a Ferencváros

A Honvéd ugyan próbálkozott, de egy-egy pontrúgáson kívül nem tudott komoly helyzetet kialakítani.

MTI
2016. 07. 23. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője több helyen is változtatott az összeállításon a szerdai Bajnokok Ligája-búcsút követően, csapata ennek ellenére kifejezetten óvatosan futballozott az első félidőben. A találkozó elején inkább a Honvéd akarata érvényesült, Dibusznak több védést is be kellett mutatnia.

A vendégek gyakorlatilag egyetlen helyzetet alakítottak ki az első negyvenöt percben, igaz, ezt Böde magabiztosan értékesítette is (0-1).

A fordulást követően a Ferencváros magabiztosan őrizte előnyét, leginkább az eredmény megtartására törekedett. A Honvéd ugyan próbálkozott, de egy-egy pontrúgáson kívül nem tudott komoly helyzetet kialakítani Dibusz kapuja előtt, így az eredmény nem változott.

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Budapest Honvéd–Ferencváros 0-1 (0-1)

Bozsik Stadion, 2384 néző, v.: Kassai

gólszerző: Böde (42.)

sárga lap: Hidi (41.), Eppel (60.), illetve Gera (30.), Ramírez (32.), Nalepa (62.), Radó (65.), Hüsing (67.), Trinks (90., a kispadról)

Budapest Honvéd: Horváth A. – Lovric, Botka, Bobál, Hajdú – Hidi (Vernes, 58.), Kamber (Prosser, 82.) – Koszta, Gazdag, Holender (Vasiljevic, 75.) – Eppel

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Nalepa, Ramírez – Gyömbér (Busai, 88.), Gera – Radó, Trinks (Djuricin, 72.) , Nagy D. – Böde (Leandro, 72.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.