A Ferencváros reménytelen futballal már a második selejtezőkörben búcsúzott a Bajnokok Ligája előcsatározásaitól. A Partizani Tirana elleni, 1-1-es döntetlennel végződő, így büntetőpárbajba torkolló hazai mérkőzésnek két olyan mozzanata is volt, amely megpecsételte az albán vetélytársánál összehasonlíthatatlanul több pénzből felépített, csoportkörbe vágyó zöld-fehér csapat sorsát.
Az egyiket mindjárt a német Oliver Hüsing követte el az első félidő vége felé, őt a Werder Bremen tartalékcsapatából igazolta nyáron az FTC. A hazaiak már vezettek, továbbjutásra álltak, és nem látszott a Tiranán, hogy képes lenne a maga javára fordítani a mérkőzést, ám ekkor kapott egy kis segítséget a német védőtől, aki ha akarná, sem tudná még egyszer ilyen szép mozdulattal a saját kapujába lőni a labdát:
Hogy milyen játékos valójában Hüsing, azt egyelőre nem tudni a Ferencvárosban játszott kevés meccse miatt, ám ezzel a mozdulattal biztosan nem lopta be magát a szurkolók szívébe.
A másik fontos pillanat a tizenegyesrúgások során következett, amikor is az albánok kapusa (!) panenkás mozdulattal lőtte be az első büntetőt, demoralizálva a mentális erőtől addig sem duzzadó hazai játékosokat. Alban Hodzsa ezután megfogta Gera lövését is:
Később újabb Fradi-játékosok lába remegett meg a szétlövésnél, az eredményt pedig ismerjük: az augusztust sem megérve a nemzetközi porondon, két döntetlen után, tizenegyesekkel búcsúzott Európától a nagyot álmodó, de keveset felmutatni képes magyar kirakatcsapat.