A Groupamában verte a Vasas a Fradit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az angyalföldiek ezzel a tabella élére álltak. A Videoton, a Haladás, a Kispest és az Újpest is győzött.

MTI
2016. 08. 13. 19:30

Debreceni VSC – MTK Budapest 1-1 (0-1)
Debrecen, 4000 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Castillion (75.), illetve Vogyicska (35.)
sárga lap: Jovanovic (45.), Ferenczi J. (68.), illetve Korozmán (50.), Borbély (73.), Kanta (76.), Vadnai (82.), Torghelle (92.)
DVSC:
Danilovic – Kuti, Brkovic, Mészáros N., Korhut – Djelmic, Jovanovic (Szakály P., 69.), Sekulic, Horváth Zs. (Castillion, 74.) – Kulcsár T., Takács T. (Ferenczi, 56.)
MTK: Hegedüs – Okuka (Vogyicska, 22.), Poór, Vukmir, Vadnai – Vass Á., Kanta, Borbély, Korozmán (Jakab, 82.) – Hrepka (Szatmári, 65.), Torghelle

Komolyabb helyzet nélkül, eseménytelenül telt el a találkozó első fél órája. Hiába játszott mezőnyfölényben a DVSC, gólhelyzetig nem jutott. Az MTK viszont kihasználta az első kínálkozó lehetőségét, így előnnyel várhatta a második játékrészt.

A szünet után sem lett hatékonyabb a hazaiak támadójátéka, az egyenlítésre a 75. percig kellett várni, amikor a néhány másodperccel korábban beállt Castillion közelről talált a kék-fehérek kapujába. Az utolsó negyedórában lényegében a kapujához szegezte ellenfelét a DVSC, azonban újabb gólt már nem tudott szerezni.

A Videoton az első félidőben szerzett két góllal szombaton legyőzte az újonc Mezőkövesdet a felcsúti Pancho Arénában.

Videoton – Mezőkövesd Zsóry 2-0 (2-0)
Felcsút, 1539 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Pátkai (9.), Lazovic (13.)
sárga lap: Suljic (3.), illetve Vosahlik (4.), Pauljevic (67.)
Videoton FC: Kovácsik – Nego, Vinícius, Lang, Szolnoki – Pátkai, Juhász – Suljic (Kovács I., 74.), Bódi, Lazovic (Feczesin, 64.) – Géresi
Mezőkövesd Zsóry FC:
Tujvel – Vági, Hudák, Devecseri, Gohér – Pauljevic, Egerszegi, Vosahlik (Frőhlich, 53.), Bacelic-Grgic (Tóth B., 48.) – Kink (Orosz, 70.), Strestík

A mérkőzés elején azonnal magához ragadta a kezdeményezést a hazai gárda, és a 9. perc végén egy szöglet után Pátkai révén a vezetést is megszerezte. Ezt követően sem vett vissza a Videoton a támadásokból, Lazovic góljával pedig megduplázta előnyét. A félidő felétől visszavettek az iramból a székesfehérváriak, ettől kezdve kiegyenlítettebb volt a játék. A Mezőkövesd próbálkozott a szépítéssel, de támadásai kevés veszélyt hordoztak magukban.

A fordulást követően sem sokat változott a játék képe: a Videoton magabiztosan őrizte vezetését, a vendégcsapat próbálkozásai eredménytelenek voltak.

A Budapest Honvéd hátrányról fordítva 3-1-re legyőzte szombaton a vendég Paksot. A tolnaiak vereségükkel továbbra is nyeretlenek a mostani idényben.

Budapest Honvéd – Paksi 3-1 (0-1)
Bozsik Stadion, 1465 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Eppel (67., 77., mindkettőt büntetőből), Vasiljevic (78.), illetve Hahn (16.)
piros lap: Kulcsár (76.)
sárga lap: Botka (25.), Vasiljevic (73.), Vernes (84.), illetve Kecskés (13.), Lenzsér (45.), Gévay (56.), Kulcsár (66., 76.), Báló (81.)
Budapest Honvéd:
Horváth A. – Botka, Lovric, Bobál D., Hajdú Á. (Vernes, 64.) – Kamber (Vasiljevic, 51.), Hidi – Holender (Baráth, 74.), Gazdag, Koszta – Eppel
Paksi FC:
Kemenes – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Báló – Papp K. – Koltai (Jelena, 68.), Kecskés T. (Szalai, 82.), Bertus, Haraszti (Fejős, 69.) – Hahn

A mérkőzés elején az agresszíven letámadó Honvéd akarata érvényesült, bő negyedóra elteltével mégis a vendégek szereztek vezetést. A váratlanul bekapott gól megfogta a kispestieket, így kiegyenlítetté vált a játék, s a szünetig nem született újabb találat.

A folytatásban sem sikerült felpörögnie a hazai csapatnak, mert bár támadott, komoly lehetőségig nem igazán jutott el, mígnem tizenegyesből Eppel egyenlített. Tíz perccel később Kulcsár megkapta második sárga és az ezzel járó piros lapját, a Honvéd pedig újabb büntetőhöz jutott – ezt ismét Eppel értékesítette, akárcsak az előző körös duplázásakor. A második kispesti gólt azonnal követte a harmadik, így a hajrára nem maradt izgalom, a Honvéd otthon tartotta a három pontot.

A Haladás megszerezte idénybeli első hazai győzelmét, két góllal nyert a Diósgyőr ellen Sopronban.

Swietelsky Haladás – Diósgyőri VTK 3-1 (3-0)
Sopron, 1768 néző, v.: Berke
gólszerző: Williams (4.), Németh (21.), Rácz (43.), illetve Lipták (75.)
sárga lap: Rácz (57.), Iszlai (94.), illetve Nono (35.), Lázár (36.), Nikházi (55.), Kitl (62.)
Haladás:
Király (Rózsa, a szünetben) – Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács, Iszlai, Rácz (Tóth, 83.) – Németh, Williams, Halmosi (Gaál, 74.)
DVTK: Antal – Lázár, Lipták, Karan, Tamás – Dausvili (Griffiths, 67.) – Nikházi, Elek, Nono (Vela, a szünetben), Kitl – Bognár

Az első forduló óta veretlen szombathelyiek a szemfüles Williams révén hamar megszerezték a vezetést a két győzelemmel kezdő, de azóta kétszer vereséget szenvedő diósgyőri alakulat ellen. A 21. percben Németh szép emelésével megduplázta előnyét a hazai gárda, és továbbra is hatékonyabban futballozott, a túloldalon a piros-fehérek viszont ritkán jutottak el Király kapujáig. A szünet előtt egy mintaszerű kontra végén Rácz is betalált.

A második félidőt a Diósgyőr kezdte jobban, többször veszélyeztetett, mígnem Lipták fejesével sikerült szépítenie. A bátran támadó vendégek jóvoltából nem csökkent az iram, de több gól már nem született. A Haladás ezzel megszerezte első hazai győzelmét a mostani szezonban az otthonául választott soproni stadionban. A szombathelyiek utóbbi hat meccsükből hármat megnyertek, háromszor pedig döntetlent értek el a DVTK ellen.

Az Újpest 3-1-re legyőzte az újonc Gyirmótot az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban.

Újpest–Gyirmót 3-1 (0-1)
Illovszky Rudolf Stadion, 2500 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Bardhi (66., 73.), Balázs B. (69.), illetve Máté J. (4.)
sárga lap: Kálnoki Kis (59.), Andric (64.), Nagy T. (75.), illetve Nagy O. (67.)
Újpest:
Balajcza – Nagy T., Pávkovics, Kálnoki Kis, Mohl – Cseke (Windecker, 73.), Sankovic, Andric (Tóth P., 80.), Bardhi – Diarra, Lázok (Balázs B., a szünetben)
Gyirmót: Sebők – Nagy S., Balogh B., Présinger, Völgyi – Kiss M. – Nagy O., Madarász, Filkor (Paku, 65.), Csiki (Simon András, 82.) – Máté J. (Gyurján, 70.)

Jól kezdte a mérkőzést az újonc vendégcsapat, ugyanis Máté János találatával már a negyedik percben vezetéshez jutott. A gól után átvette az irányítást a fővárosi együttes, de helyzeteket nem tudott kidogozni, mert a Gyirmót védői rendre kifejelték a beadásokat, vagy pedig az asszisztens lest jelzett. Az első félidő végén mindkét oldalon adódtak lehetőségek, több gól azonban nem született.

A szünet után gyökeresen megváltozott a játék képe, egyértelműen az Újpest irányított, és hét perc alatt elért három találatával végül magabiztosan szerezte meg a három bajnoki pontot. A Gyirmót továbbra is nyeretlen az élvonalban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.