Vezetett a Groupamában a Mezőkövesd

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Végül a Ferencváros egyenlíteni tudott. Lezajlott az OTP Bank Liga 7. fordulója.

MTI
2016. 08. 21. 18:15

Az első félórában változatos játék folyt a pályán, de a kapuk alig forogtak veszélyben, mígnem Bacsa remek egyéni akciójából megszerezték a vezetést a hazaiak. Néhány perccel később Ádám húszméteres bombagóljával egyenlített a Vasas.

Szünet után lendületben maradtak a fővárosiak, Rados több ízben bravúrral mentett, de a DVTK előtt is adódtak lehetőségek. A hajrára visszaesett az addig kiváló iram, és igazságos pontosztozkodással zárult a találkozó.

A címvédő Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott az újonc Mezőkövesddel. A Ferencváros kezdte aktívabban a találkozót, a fölény a 10. percben érett góllá. Ezt követően sem vettek vissza a tempóból a zöld-fehérek, uralták a játékot, és hatszor találták el a Mezőkövesd kapuját az első játékrészben.

A szünet után is veszélyesebb volt a fővárosi együttes, meglepetésre mégis a Mezőkövesd egyenlített egy szabadrúgást követően. A találat megfogta a házigazdát, a vendégek pedig újabb gólt szereztek. Az előnye azonban nem tartott sokáig, Nagy Dominik szólója után egyenlített a Ferencváros. A zöld-fehér gárda a mozgalmas véghajrában mindent megtett a három pont megszerzéséért, de az eredmény már nem változott.

A Videoton hátrányból fordítva 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a felcsúti Pancho Arénában. Igen agilisan kezdte a találkozót a hazai csapat, több helyzetet is kialakított Danilovic kapuja előtt. A Debrecen az első negyedóra végén jutott el először a fehérváriak kapujához, akkor azonban Ferenczi jóvoltából a vezetést is megszerezte. A vendéggól sem vetette vissza a Videoton lendületét és egy szögletet követően Lang közelről egyenlített. Tíz perc elteltével pedig már vezettek is a hazaiak, Géresi volt a gólszerző.

Szünet után a vendégek birtokolták többet a labdát, de egy újabb sarokrúgás után Lang a kapuba bombázott. A válogatott védő nem sokkal később a harmadik találatát is megszerezhette volna, de szöglet utáni lövése mellé szállt. Lang azonban nem csüggedt, az egyik hazai támadásnál kiválóan indította Géresit, akinek centerezését Feczesin váltotta gólra. Nem volt még vége a fehérvári gólzápornak, mert a hosszabbítás utolsó percében Feczesin is duplázni tudott, ezzel beállította a végeredményt.

Budapest Honvéd – Gyirmót 0-0
Swietelsky Haladás – Paksi FC 3-1 (1-1)
Újpest – MTK Budapest 0-0
Diósgyőri – Vasas 1-1 (1-1)
Ferencváros – Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (1-0)
Videoton FC-Debreceni VSC 5-1 (2-1)

A bajnokságot 16 ponttal a Vasas vezeti, mögötte a Ferencváros (14), a Haladás (14) és az Újpest (13) áll.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.