Bese Barnabás (Le Havre, francia): Belső védőként végigjátszotta a Valenciennes ellen 2-2-re végződött meccset a francia másodosztály 6. fordulójában. A Bourg-Péronnas ellen már nem jobb bekként szerepelt, a 71. percben lecserélték 1-1-es állásnál, 2-1-re kaptak ki. A Brest ellen otthon 1-1-re végeztek, jobbhátvédként játszott, nem is rosszul. Legutóbb, az Auxerre elleni 1-0-s győzelem alkalmával jobb oldali szűrő középpályásként kellett játszania, kezdő volt, végig fent maradt. Fiola Attila posztriválisa lesz rövid időn belül a nemzeti csapatban.
Botka Endre (Budapest Honvéd): A padról nézte végig, ahogy hullámzó teljesítményű csapata 3-1-re kikap Mezőkövesden. Az MTK 5-0-s elkalapálása alkalmával már végig ott volt a pálya jobb oldalán, hátul. Szintén kivette a részét a Debrecenben aratott sikerből, megint csak jól állt a védelem. A Videoton ellen már az első félidőben (0-0-s állásnál) le kellett jönnie, megsérült.
Fiola Attila (Videoton FC): Tórshavn után pihenőt kapott új klubjától, a Haladás elverésében nem vett részt, annál inkább az Újpest 4-3-as legyőzésében, de a védelem tagjaként asszisztált három lila gólhoz. A Fradi elleni 1-1 alkalmával már végig játszott, csakúgy mint a Honvéd elleni budapesti 2-1-es győzelemkor. Méghozzá bal oldali belső védőként.
Guzmics Richárd (Wisla Kraków, lengyel): A válogatott meccsek miatti szünet után először 2-1-re kikaptak a Jagiellonia Bialystok ellen, majd a Piast Gliwicét verték 1-0-ra, kapott egy sárgát. Az elmúlt hétvégén 0-0-ra végeztek a Legia ellen, nem kell szégyellnie a bizonyítványt Storck előtt.
Hangya Szilveszter (Vasas): Nagy Gergelyhez hasonlóan végigjátszotta az angyalföldiek mind a négy bajnokiját.
Kádár Tamás (Lech Poznan, lengyel): Visszaérkezve Poznanba 3-1-re verték a Pogon Szczecint, a Lechia Gdansktól viszont kikaptak 2-1-re, mindkét találkozón végig szerepelt. Az Arka Gdynia ellen 0-0-ra vitte a csapat, de ezt az eredményt egy védőnek nem kell szégyellnie.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!