Guardiola felülmúlta Mourinhot, a City nyerte a derbit

Remek második félidőt produkált a két csapat a manchesteri rangadón, ahol a vendégek örülhettek a végén.

Wunderli László
2016. 09. 10. 13:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Manchester United–Manchester City mérkőzést a sajtóban elsősorban a két edzőfenomén összecsapásaként aposztrofálták: José Mourinho és Pep Guardiola a Real Madrid–Barcelona összecsapások után újra bajnokit vívhatott egymás ellen, de ezúttal már a Premier League-ben, Manchester városában.

A „történelmi\" mérkőzés elején a City dominált; tökéletesen bejött Guardiola taktikája, a United sokszor csak nyomozta a labdát, a kékek uralták a középpályát. Fölényüket gólokra is tudták váltani, a 15. percben Kevin de Bruyne, a 36-ban pedig Kelechi Iheanacho talált a hálóba, ekkor úgy tűnt, a tökéletesen lebénult Mourinho-csapatot csak egy komolyabb félidei átszervezés mentheti meg a blamától. Ráadásul a 105 millió euróért vásárolt Paul Pogba csak lézengett a pályán, nem volt igazi vezére a hazaiaknak.

De ekkor jött Claudio Bravo; a City új kapusa a félidő végén összehozott egy gólt Ibrahimovicnak – a svéd csatár helyzetfelismerése és bravúros megoldása megmutatta, miért olyan fontos láncszem ő 34 évesen is –, majd összeügyetlenkedett a hátvédeivel még egy komoly United-helyzetet, ekkor viszont Zlatan döntött rosszul, és kimaradt az ordító lehetőség.

A második félidőben aztán Mourinho is megmutatta, hogy ő is nagy taktikus. Csapata lélegzetvételnyi időt sem hagyott ellenfelének, letámadták a Cityt és folyamatosan próbálták bejuttatni a labdát a tizenhatoson belülre. Guardiola csapata kizárólag a kontrákban bízhatott, ekkor már a Vörös Ördögök irányítottak.

Bravo majdnem összehozott egy büntetőt is, érezhető volt, hogy a hazai támadók a chilei kapus bizonytalanságára játszanak a mélyen beívelt labdákkal.

A 70. percben Marcus Rashford lőtt egy lesgólt, aztán a City is erőre kapott, az utolsó húsz percben már ki tudtak jönni a presszingből. Többször is veszélyeztettek De Gea kapuja előtt, De Bruyne kapufáig jutott. A United játékosai ekkor inkább szabálytalanságaikkal tűntek ki, de ez is mutatja, az akarat legalább nem hiányzott.

Hiányzott viszont az egyenlítő gól, így egy remek második félidőt hozó összecsapáson Guardiola felülkerekedett Mourinhon, a város kék fele pedig boldogan aposztrofálhatta, hogy a City elhozta a 3 pontot az Old Traffordról.

A Manchester City négy Premier League-meccsből négyet nyert, a United pedig elszenvedte első idei bajnoki vereségét.

Manchester United–Manchester City 1:2

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.