A bajnokok ligája évek óta a leggazdagabb klubok játékterepe, és kis túlzással ugyanaz a hat-nyolc, topbajnokságból érkező csapat sajátítja ki az egyenes kiesés szakasz hajráját. A csoportmeccsek pont az új klubok miatt a legérdekesebbek, akik történetük legnagyobb sikereit érhetik el egy esetleges továbbjutással. Ismerkedjünk meg velük!
A sporttal foglalkozó újságok zöme a labdarúgás legnagyobb csodájának nevezte a Leicester City májusban megszerzett történelmi Premier League-címét. Mi is sokat foglalkoztunk a Rókák nagy menetelésével, és a soha nem látott sikerrel még magasabbra repülhet Claudio Ranieri legénysége. Először kvalifikálta magát a bajnokok ligájába a csapat. Korábban csak háromszor jártak az európai porondon, legutoljára 2000-ben, akkor rögtön az UEFA-kupa első körében kiesett a Crvena zvezda ellen.
Idén rögtön a legnagyobb klubcsörte csoportkörében találták magukat Mahrezék, ahonnan nem is tűnik lehetetlennek a továbbjutás: a G csoportban az FC Porto, a Club Brugge és az FC Kobenhavn vár rájuk. Bár az angol bajnokság új idényében eddig vérszegény játékot mutatva tizenhatodik helyen állnak, tavaly megmutatták, hogy érdemes komolyan számolni velük. Nagy vérveszteség számukra a francia válogatott középpályás Kanté távozása a Chelsea-be.
Az idei kiírás másik abszolút újonca az FK Rosztov. Az orosz bajnokság második helyezettje két bivalyerős ellenfelet szórt ki a selejtezők során, az Anderlechten és az Ajaxon is magabiztosan (4-2 és 5-2) jutott túl, és írta tovább történelmét.
A többnyire ismeretlen nevekből álló dél-orosz együttes igazi kulcsembere az edzője, az egykori szovjet labdarúgó Kurban Berdijev (türkménül Gurban Berdiyew). Az ő irányítása alatt vált a Rosztov komoly tényezővé az orosz bajnokságban. A klub egyik mecénása, Ivan Szavvidisz sem sajnálta a pénzt csapatára, a tavalyi szezonban közel nyolcmillió eurót szánt a keret megerősítésére. Az orosz-görög Szavvidisz egyébként a szaloniki PAOK tulajdonosa is egyben.
Ha a játékosok közül kellene valakit kiemelni, akkor Szárdar Azmún neve mellett nem mehetünk el szó nélkül. A 21 éves tehetségre már évek óta aggasztgatják az „iráni Messi” becenevet, a Rosztov tavalyi meneteléséhez kilenc góllal hozzájáruló támadó idén végérvényesen meggyőzheti a sztárklubokat tehetségéről, egy jó bl-szezonnal a világ legnagyobb klubjai is felfigyelhetnek rá. A D csoportban mindenesetre a Bayern München, az Atlético Madrid és a PSV Eindhoven mellett nagyon nehéz dolga lesz a Rosztovnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!